Moravcsik Ernő Emil dr.: Elmekór- és gyógytan (Budapest, 1914)
A) Bevezetés
16 befolyása van. Liepmann szerint az apraxia a kívánt műveletnek a mozgásba való áthelyeződésére való képtelenséget jelenti. Meynert megkülönböztette az asymbolia sensoricát (a Freud-féle agnosia, az egyes tárgyak ismeretének hiánya) az asymbolia motoricatól, amely abban nyilvánul, hogy a beteg a látott és felismert tárgyakat helyesen használni nem tudja (pl. a kulcscsal akarja fejét fésülni). Nothnagel betegén észlelt azon tüneményt, hogy csak nyitott szemmel volt képes karjával célirányos műveleteket véghez vinni, csukottal pedig nem, lelki bénulásnak nevezte. Okát a motoros emlékképeket tartalmazó falkarélybeli kérgi mező elroncsolódásában tételezte fel. Marie Pierre, aki a beszédcentrum helyett aphasiás intellektusos mezőt vesz fel, ahol a különféle fogalmak lerakódnak s az aphasia szerinte az értelembeli zavarból, hanyatlásból eredne, az apraxia lényegét is csak abban látja, hogy a betegek nem fogják fel azt, amit tőlük kívánunk és a megfelelő cselekvésbeli képzetük hiányzik. A kísérletes psychologia igyekszik betekintést nyerni az ép és kóros folyamatok rejtélyes mechanismusába. A céltudatosan alkalmazott módszerek segélyével ama sajátság domborodik ki, hogy az associatiós képzetcsoportok kialakulása és megnyilvánulásának formája bizonyos törvényszerűséggel történik és hogy bizonyos körülmények között az egyén akarata ellenére s tudtán kívül is kénytelen feltárni ama psychés tényezőket, a hangulattal többé-kevésbbé jól színezett képzeteket vagy képzetcsoportokat, amelyek gondolkodását, cselekedeteit irányítják, elősegítik és akadályozzák. A positives és negativos (kellemes és kellemetlen) érzelmek által befolyásolt képzetek harcában nemcsak az actualis, hanem a latens, régebben lezajlott érzésekből származók és sokszor csak subconsciens állapotban levők is — gyakran symbolizált alakban — érvényesítik hatásukat. A szakszerű vizsgálatok a különféle alapon kialakult összekötő szálakat engedik felismerni. Freud ezek felderítésére az ú. n. psychoanalysises módszerrel törekedett, amelyet követői, főleg Bleuler és Jung, hazánkban különösen Ferenczi, igyekeztek továbbfejleszteni. A módszer lényege egyfelől abban áll, hogy a nyugodt helyzetben levő vizsgálandó egyént felhívjuk arra, hogy mondjon el tartózkodás nélkül mindent, ami eszébe jut s aztán egyes céltudatos kérdésekkel igyekszünk a homályosnak látszó képzetek természetét, sajátságát, egymáshoz való viszonyát megvilágítani, másfelől pedig részben közönyös és részben pedig érzelmi motívumokkal színezett szavakat mondunk neki olyan utasítással, hogy azokra minden meggondolás nélkül felelje nyomban azt, ami eszébe jut. Az ilyen kísérletek alatt az egyén önkéntelenül is feltárja lelkivilágát, a gondolkodására, cselekedeteire, érzelmeire, hangulatára befolyást gyakoroló különféle úgy a múltból, átélt kellemes vagy kellemetlen eseményekből, mint a jelen benyomásaiból származó, sokszor már öntudatlan, elnyomott vagy különféle physiologiás és patholog ás alapon átalakult képzeteket, azok eredetét, vonatkozásait. Freud törekedett kimutatni, hogy milyen képzetcomplexumok gyakorolják irányító és gátló hatásukat ép és kóros viszonyok között s rámutatott arra is, hogy egyes ilyen képzetcsoportok miként convertálódhatnak nemcsak psychés, hanem testi folyamatokká (pl. neurastheniásokban szorongó állapotokká, kényszerképzetekké, hysteriásokban bénulásokká, görcsös rohamokká) s miként segíthetik elő bizonyos sajátságok (pl. conventionális, ethikai érzetek, a félelem, szégyen) azoknak az emlé-
