Moravcsik Ernő Emil dr.: Gyakorlati elmekórtan (Budapest, 1897)
Bevezetés - Az agylocalisatió tana
A vizsgálatot megállapíthatóvá teszik, hogy minél fejlettebb szellemileg valamely állat, annál nagyobb tömeget képvisel agya s annál számosabbak az agy felületén levő tekervények. De bár Meynert és mások kutatásai kiderítették azt, hogy egyes elmekórformáknál, epilepsiásoknál az agy súlya csökken s a veleszületett butaság egyes eseteiben az agytekervények szerfelett vékonyak voltak: csupán az agysúly és a tekeredések száma még nem képezheti az intelligentia fokának mérőjét. Mindenesetre inkább a szürke kéreg fejlettsége birhat nagyobb jelentőséggel. Tapasztalhatjuk, hogy oly egyéneknél, kik erősebb izommunkát végeznek, a motoricus zónának megfelelő tekervények fejlettebbek. A tekervények nagyobb számának fontossága abban lelheti magyarázatát, hogy ily alapon meg van adva a mód arra, hogy az agykérgi felület aránylag szűkebb határok között (koponyaüreg) nagyobb terjedelmű lehessen. Embernél egyesek (Leuret, Gratiolet, Meynert) szellemi visszamaradottság jeléül tekintik a nyakszirtlebenyben haladó úgynevezett majom-árok jelenlétét. A fejlődéstani vizsgálatok adatai azt mutatják, hogy a barázdák és tekervények nemcsak az ebrényi korban, de még az újszülötteknél is fejletlenek. Az agy teljes kifejlettségét csak a 20-as években éri el. Vizsgálati eszközeink még nagyon tökéletlenek arra, hogy az ép és kóros szellemi állapotot feltételező physiologicus vagy j)athologicus szervezeti folyamatok lényegét felismerhetnénk s éjjen ezért a szellemi élet nyilvánulásai- nak megjelölésére kénytelenek vagyunk az elvont, bölcseleti kifejezéseket használni.
