Mittelmann Bernát dr.: A körülmetélés eredete, története és orvosi műtéte (Budapest, 1900)

II. A Circumcisio története a zsidóknál

54 gedték a körülmetélést, csupán proselytán végezni volt meg­tiltva a castrálásra vonatkozó büntetés terhe alatt.24) A forradalom utójátéka azonban, az iszonyú gyűlölet, mely Róma és a zsidóság között kifejlődött, nem engedett nyu­galmat. 161-ben uj forradalom ütött ki a kicsapongó Verus császár alatt, mely forradalom csakhamar vérbe fojtatott. A hadriani törvények ismételten életbeléptettek. Érdekes monda beszéli e korból, mint akarta b. Strobilos25) megakadályozni a senatusban a törvények uj kihirdetését. Római tógába bújva megjelent a tanácsban és ott felszólalt: „Jól teszitek, hogy a zsidót gyűlölitek, de hát akkor inkább engedjétek, hogy gyermekeik a körülmetélésben elgyengüljenek és a szombati henyélésben tönkremenjenek.“ A senatusra a monda szerint kitünően hatott ez az érve­lés, de fölismertetvén Strobilos zsidó volta, terve meghiúsult. De a császárváltozás alkalmat adott Simon b. Jochainak, hogy Marc Aurélnál a hadriani törvények visszavonását kérelmezze. Marc Aurél tényleg visszavonta a körülmetélési tilalmat. A hagyomány ezt is kiszínezve adja elő. Jochai dámontól szaba­dította meg a császár leányát. Hálából a császár megengedte, hogy az archívumból bármit tulajdonává tegyen. O a körül­metélésre vonatkozó tilalmat vette ki és semmisítette meg.26) Aurel kora óta a pogány Rómában többé nem találunk körülmetélés ellen kiadott rendeletet ; sőt maga a római csá­szár is végzi azt. Heliogabalus (222). Egyébként zsidó, samarita- nus, keresztény és Bál kultuszt vegyitett össze saját vallási felfogásában. Csak Diocletian császár üldözi a samaritanusokat a Circumcisio miatt, azon ürügygyei, hogy csak zsidónak van megengedve.27) A Circumcisio üldözésének a pogány Rómában eminens politikai oka volt. A pogány vallás erős hanyatlásnak indult. A vágy M) (L. II. p. D. ad leg. Cornel, de Sicariis 48.9.) Circumcidere Judaeis filios suos tantum rescripto Divi Pii permittitur, in non ejusdem religionis, qui hoc fecerit, castrantis poeua irrogatur. 2t) Tr. Mil. c. 4. p. 17. a. 26) Tr. Mil. 17.6. 27) Dixit fortasse quis piam, Samaritis etiam propter suam religionem poenas irrogari. Respondeo. Sicarios capite damnari propter Circumcisionem, qua se mutilant contra leges, quae soli3 illum Judaeis permittunt. Salis est autem ad supplicium, si circumcisio in ejus corpore deprehenditur. Origenis Opera T. 1. 799.

Next

/
Oldalképek
Tartalom