Mayer Ferenc Kolos dr.: Az orvostudomány története (Budapest, 1927)
X. A legújabb kor
Legújabb kor természettudománya. Bichat szövettana 233 m i á n a k kiművelése nyomán indul meg. Ennek a tudományágnak sokat köszönhet a fejlődéstan, mint ahogy a leszármazási elmélet, a fajok kiválogatódása és a létért való küzdelem apostolainak is (De Lamarck 1744—1829, Geoffroy St. Hilaire 1772—1844, Darwin Károly 1809—-1882, Haeckel Ernő 1834—1919). A fizika és a kémia megismert törvényei az életfolyamatok megértéséhez hoztak bennünket közelebb, emellett az orvostudomány -egyéb ágaira is kihatottak. Különösen a diagnosztika és therápia használta ki legtökéletesebben a természettudomány modern vívmányait (hall- gatódzás, kopogtatás, mikroszkópi vizsgálatok, fényképezés, endoszkópia, szemtükrözés, hólyagtükör, elektrotherápia, hidrotherápia, radiológia stb.). Az előállított új vegyületek a gyógyszeres therápia jellegét változtatták meg. A növényi orvosságok helyébe divatba jönnek a különféle kémiai preparátumok s a fokozódó szükségletek megteremtik a gyógyszergyárakat. A kémiai törvények felfedezése lehetővé teszi a gyógyszerhatástan, a méregtan és a balneológia fejlődését (Hoffmann Károly 1760—1832, Gmelin Lipót 1789—1853, a magyar Kitaibel Pál 1757—1817 és Nendtvich Károly 1811 —1892). Legfontosabb tényező az orvostudomány modernizálódásában Bichat Ferenc (1772—1802), párizsi orvosnak az embert felépítő szövetekről szóló tana, ennek is kifejezetten anatómiai része; a fiziológiában ugyanis Bichat még a montpellieri iskola vitaiizmusának befolyása alatt áll. Anatomie généralc-jában (1801) a testet összetevő „szövetrendszereket“ két csoportba osztja: általános és különös szövetekre. Ezek mind „egyszerű“ szövetek, amelyekből a testszervek épülnek fel. Ilyen anatómiai felfogás alapján a betegségek nemcsak a szervbe, hanem annak meghatározott, pontosan körülírt részébe, szövetfajtájába lokalizálhatok. A betegség folyamatának és útjának követése közben meggyőződik arról, hogy egy bizonyos szövetfaj bármely szervben hasonló kóros elváltozásokkal bír és hogy a szervben levő bármely szövet a többitől függetlenül megbetegedhetik. A leiró bonctan főleg a komplikáltabb szervek finomabb szerkezetével foglalkozik, valamint az egyes részek egymáshoz való viszonyának megállapításával. Ez utóbbi probléma fejtegetéseiből születik meg a tájanatómia. Scarpa Antal (1747—1832), Retzius András (1796—1860), Krause Károly (1797 — 1868), Henle Jakab (1809 — 1865), Hyrtl József (1811 —1894) bécsi professzor, Lieberkühn Náthán (1822—1887), Sappey Konstantin (1810—1896), Bowman Vilmos (1816 — 1892) nevei mellett büszkén sorolhatjuk fel a mi első igazi nagy tudósainkat: Lenhossék JózsEF-et (1818—1888), akinek a nyúltagyvelő szerkezetéről írott dolgozatát, a
