Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 4. (Budapest, 1940)
Magyar orvostörténeti adattár (II.) (1700-1800)
Magyar orvostörténeti adattár 215 1801-ben már 13.000-re emelkedett a fiumei kerület betegeinek száma s a 19. század elején nagyobb szabású intézkedések tétettek a betegség kiirtására, melyeknek részletesebb tárgyalását 1. Linzb., Nemz. Eg. 18—21. A rendkívül rosszindulatú betegség Fiúméból Olaszország északi részeire is átterjedt és különösen az agordói kerületben fekvő Falcade község környékén sok beteg halálát okozta. A betegséget a község nevéről falcadina-nak nevezték az olaszok. V. ö. E. Tissi : La falcadina. (Boll. Ist. Stor. Ital. Arte San. X. [1930.], 200—213.) 672. 1790. Le Fébure, a vándorszemész, ki egyik munkájában «ehemaliger Professor zu Pesth»-nek nevezi magát, anélkül, hogy ez okmányilag igazolható volna : teljes nevén Guilleaume René Le Fébure, baron de St. Ildefont (1744— 1809), előbb katona, azután diplomás orvos ; 1790-ben menekült Franciaországból, hogy azután Hollandiában, Németországban, Itáliában, Törökországban s nálunk folytassa orvosi gyakorlatát. Rövid idei párizsi tartózkodás után Münchenben telepedett le s 1809-ben az augsburgi kórházak főorvosa lett. Hogy hányatott élete és kalandorszerű, hencegő viselkedése, reklámba ellenére, komoly körökben is bizonyos tekintélyre tudott szert tenni, mutatja az, hogy a bécsi szemészeti klinika falán ott lógott az arcképe (1. M. Neuburger: Die Wiener mediz. Schule im Vormärz, Bécs, 1921. 48). Győry: OKT, 220. hosszasabban foglalkozik magyarországi szereplésével, szintúgy Bartók Imre (Gyógyászat, 1931. 26—34. szám ; különnyomatában a 22. lapon). 673. 1790. Fáy Pál tornamegyei alispán tervezete a közegészségügy országos rendezése tárgyában. (Linzb. III. 612—639.) A terjedelmes és fontos javaslat sorjában foglalkozik a fizikusok, sebészek, gyógyszerészek feladataival, a hatóságok egészségügyi funkcióival, állati járványos betegségekkel, élelmiszerek és italok (bor) iránti kívánalmakkal, az orvosi személyzet díjazásával, a szemorvosokkal (minden járásban legyen egy), az emberi fertőző betegségekkel, az állatorvosokkal (minden vármegyében legyen egy) stb. 674. 1791. Elmebajok. — A helytartótanács rendelete, illetőleg javaslata országos elmegyógyintézet (regni gyrgathum) alapítása érdekében : Linzb. II. 665. Linzbauer Codexében ezenkívül még nagyszámmal találhatók adatok «Gyrgathum» címszó alatt az elmegyógyító intézetekre és elmebajosokra vonatkozólag. 675. 1791. A báznai vagy kisbajomi fürdőről (Medgyes mellett) azt írja Caspari András ottani szász pap a Siebenbürgische Quartalschrift ez évi (második) évfolyamában, hogy az első báznai forrás a templomfürdőt táplálja, mely egészen hideg s mégis állandó forrásban van. «Ha egy szalmaszálat tartunk föléje, rögtön világoskék lángra lobban, mintha csak pálinka égne.» A forrás melletti agyag éppúgy ég, mint maga a víz. A második fürdő a koldusfürdő, melynek vize talán még jobban ég. A harmadik kutat savanyúkútnak nevezik : ennek vize nem ég s épp ezért ezt nem is igen használják orvosi célokra. A csodás báznai fürdőről és vízről Marsili (Marsigli), a tudós olasz hadimérnök is megemlékezik, kiről már más helyen is szó volt. A fürdőt akkoriban kénes víznek tartották s főleg köszvényes, csúzos bajok, női betegségek ellen használták. Hogy a jód mellett földgáz is van benne, azt nem tudták és nem is tudhatták, mert a methánt, a földgáz fő alkotórészét, csak későbben fedezték fel. Caspari leírása szerint, melyet Sikióssy László fordításában adok, az akkori betegek leginkább nagy kádakban használták a vizet a forrás mellett. Itt ütötték fel sátraikat vagy barakkjaikat, esetleg lombkunyhóikat. A szegényebb betegek számára a forrás közelében gödröket ástak a földbe, ezeket vízzel töltötték meg és hogy a víz megmelegedjen, izzó köveket dobtak bele. L’gyanennek az erdélyi folyóiratnak következő füzetében dr. Barbenius József Benjamin (v. ö. Győry Bibi.) ismerteti a többi erdélyi ásványvizeket és fürdőket, ezek közt a sepsiszentgyörgyi Sugas (Zúgás)-kutat, mellyel kapcsolatben elmondja, hogy van azon a vidéken egy másfél láb mély gödör, melybe ha madár ereszkedik bele, azonnal megdöglik. Ha az ember megszagolja a gödör fenekén levő nedves földet, olyanféle szagot érez, mint mikor vasat kénsavval
