Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 3. (Budapest, 1931)
Magyar orvostörténeti adattár (1000-1700)
64 Magyar orvostörténeti adattár nagyhírű orvosszere, mert mindenféle vásári házalók és kuruzslók vették kezükbe a gyártást, nálunk különösen a már máshol is említettem hírhedt tót olejkárok. A hazai nyomdászat termékei között a legritkábbak egyike az az egyoldalas reklámcédula (az 1616 előtti évekből, melyen egy Hoffmann Illés nevű „seb- és szemgyógyító“ égig dicséri és ajánlja az ő terjékjét. Többek közt azt mondja, hogy „pestisnek idején, minek előtte ember házából kimenne, vegyen egy borsószemnyit az szájában és igy aznapon (Isten után) nem kell pestistül félni“, továbbá „az meghidegült természetet megmelegiti, az vért is megtisztittya“ és végre még az „barommarhák“ bajai ellen is beválik. Mundus vult decipi, ergo decipiatur: volt a jelszó — már akkoriban is! Az általános közegészségügyi védekezés a lyssa ellen természetesen a gyanús (sőt nem gyanús) ebek kiirtása volt. A városok területén irgalom nélküli érvényt szereztek ennek a radikális prophylaxisnak. Kolozs várott például 1557 nyarán elrendeli a közgyűlés, hogy a városbíró a „fáraók“-kal (vagyis a cigány-pecérekkel) minden héten veresse agyon a kutyákat. Nagybánya városának tanácsa 1661-ben kimondja, hogy „mivel az sok ebek az városban s kiváltképen az mészárosoknál elbűvöl- tenek (elbővültenek: elszaporodtak), kik sok emberséges embereket is egynéhány helyeken meg is sebzettek, végeztetett azért, hogy őket mind megöljék s az gazdák is tartozzanak sub poena flor. 12. az megölésre ki- és előadni (a kutyákat)“. Hat évvel később ismét elrendelik, hogy „ezután senkinek az városon tartani ne legyen szabados házánál sem agarakat, sem apró vislákat, kutyácskákat és két hét alatt az városbul a kinek is vagyon, kitisztítsa és adja, mert ha nem, két hét múlva valaki házánál agarakat, kutyákat találnak, megölik az czigányok“. Nagyszebenben is a cigányokra volt bízva a gazdátlan kóbor kutyák kiirtása.1 Itt egy 1740. évi razzia alkalmával 226 ebet vert agyon a pecér, sőt 1752-ben 494-et; de azért tovább is hemzsegtek a városban a kóbor kutyák s 1764-ben újra felhangzik a panasz: „Die hier obhandene Menge der Hunde, mit denen alle Gassen wümelen, verursacht sehr ville ungelegenheit, sind Überhaupts wieder die Anständigkeit und des Nachts gar unterträglich. Der Hundschläger soll die Gassen Hunde alle ohne ausnahm Todt schlagen“. 1790-ben újra panaszolja a katonai hatóság, hogy a város utcáin nagyon elszaporodtak a kutyák, melyek kivált éjjel az egész város nyugalmát zavarják. Csak 80 évvel később (1869.) vezették be az ebadót, 793 ebtulajdonosra vetve ki azt. 1770-ben Vácott annyira elszaporodtak a veszett kutyák, hogy Migazzi püspök elrendelte, miszerint a mészárosok csak két, a háztulajdonosok csak egy kutyát tarthatnak s ezeket is csak megkötve; az olyan tulajdonos, ki e parancsnak nem engedelmeskedik, 14 napi börtönre vetendő s ha ez sem használ, akkor kényszermunkára ítélendő. 207. 1370. Törvényszéki. Stuprum violentum. — „Ab Man ein erbar Witwe ader jungkfrau Zücket mit gewalt, was darumb ein Recht sei. 14. Ab das queme, das ein erbar Man ein tochter hette, die ein Witwe ader ein jung-frau: ader ein Söne hette, ader Witwen Sone oder töchter hetten, 1 Jobbfajta polgárembernek nem volt szabad agyonverni a kutyát, mert ezt megbecstelenítő cselekedetnek tekintették (v. ö. MOE, I. 157.), ami talán a németektől szivárgott át hozzánk a céhszabályokkal (v. ö. Vet. Mitt., 1921., 4. szám, 3. old. Itt említve van az a régi német, de Celsus munkáiban is megtalálható szokás, hogy a veszett eb-marta embereket úgy gyógyították, hogy hirtelen, mikor nem várták, vízbe dobták őket. Ezt a szokást a régi magyar írásokban is olvastam valahol; talán Mikó: Erdélyi történelmi adatok c. munkájában).
