Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 3. (Budapest, 1931)
Magyar orvostörténeti adattár (1000-1700)
Magyar orvostörténeti adattár 377 a név nem bír bizonyító erővel a nemzetiség- meghatározására. Damian Anna semmi esetre sem volt román, ha valamelyik őse az is lehetett. Köleséri apja: Köleséri Sámuel református pap volt. El lehet-e képzelni, hogy a 17. században, mikor a vallási viszonyok annyira élére voltak állítva, egy ref. pap nőül vehetett volna egy más vallásé nőt1! Hiszen még ma is ref. pap nem vehet el mást, mint ref. nőt, vagy legalább is nagy nehézségekbe ütközik. Hát még akkor! Majd elfeledtük Cr. úrnak még egy érvét K. románsága mellett. Azt állítja ugyanis, hogy K. jól bánt román jobbágyaival s szerette őket. Mi is tudjuk, hogy sokat perelt két jobbágyáért, névleg Botár Daniiéért s Philip Morárért, kiket zálogba kapott Tholdy Istvántól, bollyai birtokostól, atyjafiától s nem akarta visszaadni. — De hát ez is érv*? Mi mindenkit szeretünk, aki minket nem bánt. Cr. úr is ne vegye el, ami a miénk s mi Cr. urat is szeretni fogjuk.“) Ugyancsak Pataki Jenő ismerteti részletesen egyik nagy érdekű cikkében („Köleséri uram házasságai“, csak különnyomatban ismerem, melyen sem az évszám, sem a megjelenés helye nincs feltüntetve) K. S. szomorú házaséletét, jellembeli hiányait, fukarságát és nagy vagyonát, mely halála után szét- omlott, bigámia miatti bebörtönzését stb. Börtönében hallván pártfogójának, Szavojai Jenőnek állítólagos halála hírét, felindulásában szélütés érte, mely végzett vele. 1379. 1657. körül Bonanus (Bonannus, Bonanno, Bonanni) János Prokop Polikárp olasz orvos és jeles természettudós, a bányavárosok főorvosa (physicus rrdinarius), Lippay György érsek munkatársa, kinek a pozsonyi kert megszervezésében is nagy érdemei voltak. 1648—1663-ig állott a prímás szolgálatában. Főmunkája (De admirandis Hungáriáé rebus), kétszáznál több rézmetszetével együtt, nyomtatásra készen állott, mikor szerzőjének (valószínűleg Ausztriában) bekövetkezett halála a nagy mű megjelenését megakadályozta (W., I. 22.). Forrásaink egy része (péld. Hanák, 17. old. „Lippay Prokóp“ és ő utána Szinnyei hasonlóan) bár teljesen alaptalanul, Bónay, Bonátzi vagy egyszerűen Procop néven említi és Lippay rokonának mondja. Amit magyarországi működéséről tudunk, az majdnem kizárólag Ernyey József kutatásainak és „Természettudományi mozgalmaink a 17—18. században“ c. értekezésének (Természettud. Közi., 107—108. Pótfüzet) érdeme. Gróf Wilczek gyűjteményében megvan a rézmetszetű ex-librise („Polycarp von Bonanno, Ungarn“ címmel; 1. Katalog z. Aus- stellg. d. Gesch. d. Med. in Kunst u. Kunsthandwerk. Enke, Stuttgart, 1906., 74.). 1380. 1657. Borbély-sebészek céhlevele (a szatmári ipartestület birtokában. Szatmár-Németi sz. kir. város monográfiája, 12. old.) 1381. 1658. és köv. A dohányzás tilalmazása a 17. század második felében: 1. Kőváry László, A magyar családi és közéleti viseletek és szokások (1861.), 68—70. old. A dohányzás kezdete Erdélyben 1658-ra esik, mikor a törökök négy évig füstölték dohánnyal és puskaporral a Királyhágón túli Magyar- országot. Eleinte a papok keményen tüzeltek ellene; minek természetes következése lett a titokban pipázás, ami számtalan tűzvészt vont maga után. 1670-ben a törvényhozás is síkra szállt: kimondták, hogy ha valaki a hazába hozná, vagy vele kereskednék, „veszesse dohányát s minden vele található vagyonát“; aki pedig vele élne, ha jószágos 50, ha egyházhelyű 12, ha nemtelen 6 irtot fizessen. „De úgylátszik, a pipatűz a törvény ellenére is tovább harapódzott; honnan 1683. mártiusában Segesvárit mint haszontalan és káros szer proscriptiojára új törvénycikk kél; de csakis a büntetés szelidítése kedvéért látszatik tíjra szőnyegen; mert ekkor már
