Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 3. (Budapest, 1931)
Magyar orvostörténeti adattár (1000-1700)
314 Magyar orvostörténeti adattár dálhassanak a magyar nemzet rontására, és így a tisztviselések rájok szállanának.“ (M. Tört. Tár, IV. 1857., 72.) — b) Szepsi Laczkó Máté (Száz., 1909., 769.) írja az ő krónikájában: „Bocskay halála után szokásba jőve ez országban a méreggel való étetés, nyergeknek és székeknek méregporral való meghintése. Vendégségbe menni ez időben igen félelmes vala. A Dóczi András vendégsége és Dóczi pohara példabeszéddé lőtt volt.“ A gyann, hogy Bocskay fejedelem méreg által veszett el, Kátaynak életébe került. A gyanú nem aludt el a két főúr halálával. Egy Békési Márton nevű egyén agyában fészkelte meg magát s célba vette Dóczi Andrást, barsi főispánt, a császár Kassára küldött commissiáriusát. Szájról-szájra járt, hogy Kátay Mihály kése, „melynek az foka üres és akit akarnak, megétethet- nek vele, port bocsátván belé“ az ifjú Vedáninál maradt; a nemrég elhunyt Nyári Pált, Dóczi sógorát és Dessewffy Jánost „őnagysága — Dóczi — megétette“ s „catalogusban voltának, az kiket Dóczi uram ő nagysága el akart veszteni“ s hogy „ő felségétől valami commissio lett volna“. A hangos gyanú — az egész város beszélt róla — Dóczi fülébe is eljutott s a bír forrását Békésiben találván meg, őt a főúr panaszára a városi tanács börtönbe vettette. A megindított perben a kihallgatott tanuk száma légió s a vallomások egy csapáson haladnak, jeléül annak, hogy Békési mindenki előtt kitárta dolgait s az igen szép históriának ideje volt megformálódni a közvélemény ajakán. (Száz., 1909., 770—772., hol az állítólagos Dóczy-féle mérgezések tanuvallatási jegyzőkönyvei is közölvék.) 1131. 1609. A pápai borbély-sebészek céhlevele. — A pápai sebészek enyingi Török István „engedelméből és parancsolatjából“ céblevelet kapnak, melynek érdekesebb pontjai a következők: „Amely mesterlegény mesterré akar lenni, illyen okkal lehet mesterré, hogy először czémesterét megkövesse, azonképen a czébeli mestereket is; azután ekképen szóljon: tisztelendő mester uraim, látja kegyelmetek mind személyemet s mind magam viselését, ha az kegyelmetek tetszése és ítéleti engedi, én is kegyelmetek közibe adom magamat, és kegyelmetekkel mindenben egyet akarok érteni a ezé igazsága és próbája szerint. A próba peniglen ez: Dealdea serutium flanstroma. Nagy érlelő, kit Deaquilumnak hínak. Sebhez való vörös flanstrom. Szederjes Deakorium, új sebhez való szürke ír.1 Ezeket a próbákat jó módja szerint megcsinálván, akármely borbély legény legyen, aki magának való mester akar lenni, lehet. A mestereknek penig tartozik mesterasztalt adni, annak fölötte három aranyat a ezé ládájába tegyen. Ha borbély legény köztünk itt Pápán lakik, és magának akar lenni (a mint immár meg vagyon írva) a próba megpróbálás szerint, de az is kívántatik, hogy fél esztendő múlván megházasuljon, és tanuló levelét s nemzetség levelét megmutassa a böcsületes ezé előtt, kinél tanult s hova való jámbor nemzet, annakutánna ezeket meglátván megmaradhat... Ha mely mesternek sebese vagyon és a sebes az ű mesterének tanúsága (tamdtsága) vagy szerszámának a fogyatkozása miatt más mesterhez akarna menni, a mesterek egyben gyűljenek, de annak a mesternek akaratjábúl, és az tartozzék a mestereknek ötven pénzzel a ezé ládájában; tábla járástól, a ki miatt táblának köll járni, akár mester, akár sebes legyen, annakutánna a mesterek annak a mesternek munkáját megböcsülvén és a sebes tartozzék megfizetni annak az ő előbbeni mesterének munkájárul, mely meglevén, a kihez a sebes akar menni, szabad vele.“ (Eredetije a Nemzeti MúzeumA gyógyszernevek jelentését 1. MOE, II. 61., 62. (jegyzet).
