Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 3. (Budapest, 1931)
Magyar orvostörténeti adattár (1000-1700)
Magyar orvostörténeti adattár 215 vényei a tűzhalált rendelik (Jus civ. Cassov. tract. II. tit. 37. Jus tavernic. cap. 88.) s azt alkalmazzák is. Lőcsén 1556-ban Molitor (Mulner) Andrást aug. 11-én nyilvánosan máglyán megégették, leányát pedig szüléséig börtönben tartották, azután atyjáéhoz hasonló halált szenvedett. A 17. században vagy egyáltalában nem vették már oly szigorúan a törvényt, vagy csak az elsőfokban rokonokon hajtották végre föltétlenül a halálos ítéletet; mert Lőcse hatósága két teplicai jobbágyát, kik második fokú rokonságuk dacára együtt éltek, ártatlan gyermekükre való tekintetből nem sújtotta „mit leybes und lebens straff“, csak száműzte őket a város területéről, azzal fenyegetve, hogy ismételt esetben nem kegyelmez életüknek. A vérferto- zők ellen alkalmazott szigorúságnak különben természetes oka az, hogy a negyed ízig rokonok közt a házasság lehetetlen lévén, az úgy született gyermekek törvényesítésére semmi mód sem volt. Valamint az egyház az égbekiáltó bűnök közé sorolja a szodomiát, úgy a világi törvények is oly súlyosnak tartják, hogy azt „még említeni is nagy vétek, melytől Isten oltalmazzon minden keresztény embert“. (Jus civ. Cassov. tit. 39.; Sachsenspiegel: Lib. I. art 37. glossa; Jus tavernic. cap. 88.) Az ebben vétkezőknek büntetése halál, mit még a 18. században is szigorúan végrehajtottak (Történelmi Tár, 1883.), továbbá jószágvesztés és a házasság felbontása. (Sachsensp. id. h. Liszti László és Bánffy Miklós állítólagos szodomitaságáról 1. Irodalomtört. Köziem., II. 94. és Mikó, IV. 69.) A szégyentől, a szigorú büntetéstől való félelem és a törvénytelen születésűek nyomorult helyzete a szülő nőt gyakran rávitték a magzatelhajtás és a gyermekgyilkolás bűnére. Az elsőt eléggé enyhén ítélték meg felvidéki városaink hatóságai, rendesen a város területéről örökre száműzve a vétkest. A büntetés neme és mértéke különben a körülmények szerint különböző lehetett. Aki a nőnek magzata elhajtása céljából valami italt (abortív-szert) adott, rendesen száműzték, mint a magzatát elhajtó nőt; ha az anya meghalt, a szert szolgáltató bűnös is halállal lakolt. Ha az elhajtott magzat már életrevaló volt, — ilyennek tartották 40 nappal a fogantatás után — akkor a vétkeseket gyermek gyilkosságban marasztalták el. Gyilkosnak tekintették azt is, aki a nőnek valamit adva, azt magtalanná vagy életrevaló gyermekek szülésére alkalmatlanná tette. A magzatát elhajtó nőt azonfelül nyilvánosan megvesszőzték. Ezt Lőcsén 1612-ben különös kegyelemből engedték el egy előkelő polgárlánynak, kinek atyja és nagyatyja nagy érdemeket szereztek a város és az egyház körül. A gyermekgyilkosságra különféle kínos halálnemeket szabnak a törvények. Tűz- halál, vízbefojtás, elevenen eltemetés a rendes büntetések. A vádlottakat kínzó vallatás alá vették, s a kínos haláltól való félelmükben nem egyszer vallották a szerencsétlenek, hogy nem valódi gyermeket, hanem macskát, kutyát vagy más állatot szültek s azt veszítették el. De a további kínzás alatt (mint Lőcsének egy jegyzőkönyve mondja: „hat sie umb die barm- herzigkeit Gottes gebeten, man wolle ihr durch ferner marter den leib nicht zureissen lassen“) bevallották az igazat. Az ítéletek valóban elrettentők. 1568-ban egy szolgálót arra ítéltek, hogy vízbe fojtassék vagy elevenen sírba téve s nyárssal átszúrva eltemettessék, ha tekintélyes emberek könyörögnének érette, kegyelemből feje vétessék. 1576-ban, 1582-ben, 1612. és 1655-ben találtam följegyezve eseteket, hol a gyermekgyilkos nőt elevenen nyárssal átszúrva temették el. E büntetésmódot a 16. században Németországban szintén alkalmazták. A vétkest elevenen sírba tették, tövissel és földdel befedték, hogy csak melle és feje volt szabadon, az így mozdulatlanul fekvő
