Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 3. (Budapest, 1931)
Magyar orvostörténeti adattár (1000-1700)
6 Magyar orvostörténeti adattár Ha szolga szolgát ölt, a kár a gyilkos urát érte; mert ennek oda kellett adnia gyilkos szolgáját a megölt helyett, vagy pedig újból megvennie a megölt szolga urától. A hitves-gyilkosságért az ispán 50, a katona 10, a közönséges ember 5 tinót fizetett a meggyilkolt nő rokonainak. Ezen látszólag enyhe büntetéseknek az a magyarázata, hogy szt. István e bírságokon kívül a gyilkosokat a törvényszerű vezeklésnek (poenitentiának) vetette alá. Ez pedig abban az időben borzasztó szigorú volt. Például a szántszándékos gyilkosságért bét évig tartó vezeklés volt kiszabva s az kezdődött 40 napi kenyéren és vizen való böjtöléssel. Azután egy évig ki volt tiltva a gyilkos a templomból, bort vagy más szeszes italt nem ihatott, az ünnepeket kivéve mindig böjtölnie kellett. A második és harmadik évben még mindig böjtölnie kellett ugyan, de, ha akarta, egy dénárral, vagy bárom szegény megvendégelésével kedden, csütörtökön és szombaton a böjtöt megválthatta. A 4—7-ik évben pedig évenkint bárom negyvennapi böjtöt kellett neki tartania kenyéren és vizen, szőrruhába öltözve karácsony, búsvét és szt. Istvánnap előtt. A véletlen gyilkosságért az egyházi törvény negyvennapi, kenyéren és vizen való böjtöt szabott és öt évig a pénteket mindig kenyéren és vizen kellett megtartani. A hitvesgyilkos vagy apagyilkos még szigorúbb, életfogytiglan való elégtételre volt büntetve (pl. az ünnepeket kivéve, soha semmit sem volt szabad ennie délután 3 óra előtt). Leggyakrabban persze azok közt fordult elő a vérengzés, akik a kardot mindig oldalukon hordozták, tehát az urak és katonák közt. Gyökeresen ki akarta e vérengzéseket irtani szt. István s azért azt hirdette ki rettentő fenyegetések közt, hogy senki béke idején a kardját ki ne rántsa. Ha pedig valaki csupa vakmerőségből kardját mégis kirántja, azon karddal ölendő meg. A hamisan esküvőt keze levágására ítélte szt. István. Megengedte azonban itt is a váltságot. Az úr a kezéért 50 tinót, a közember 12 tinót fizetett. Azonkívül a hamisan esküvőt is átadták a püspöknek, hogy vezek- lést (elégtételt) szabjon rá. A rabszolgálókon elkövetett első erőszakos nemi közösülést ostorozással, a másodikat ostorozással és bajlevágással, a harmadikat szabadság- vesztéssel és rabszolgasággal büntette szt. István. A rabszolgaságból azonban kiválthatta magát. Ha a szolgáló teherbe esett és szülés közben meghalt, a fajtalankodónak a meghalt helyett másik szolgálót kellett adnia a kárvallott úrnak. Ha nem szabad ember, hanem szolga követte el az erőszakosságot, más szolgálójával, mindjárt ostorozásra és hajlevágásra ítélték. Ha pedig a szolgáló szülés közben meghalt, a szolgát eladták és ára felét a szolgáló urának adták, másik fele az eladott szolga urának jutott. (Karácsonyi, 50—52.) 8. 1061. Bőrbajok. Scabies. — A szt. Gellértről szóló legendákban, (melyek 1061—75. közt készültek) egy parasztemberről olvasunk, kinek oly visszataszító varrja volt a fején, hogy még a monostor kapuján sem engedték belépni. Mégis segíteni akartak rajta: szt. Gellért köpönyegét horogra akasztva, keresztalakban lóbálták a feje fölött, s a var földre esett, a beteg meggyógyult. Valamennyi bőrbaj közt leggyakrabban a rüh-ve 1, scabies- szel találkozunk régi emlékeinkben. A scabies alatt azonban sok mindent értettek. Nem szólunk a scabies gallica = syphilis és a scabies norvegica = lepra kifejezésekről, amelyeknél a diagnózisbeli tévedés helyett valószínűleg csak nyelvbeli abusus forgott fenn. Ha azonban néhány scabiesként leírt régi esetet áttekintünk, rögtön látjuk, hogy ott az impetigók, eccemák,
