Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 2. - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 122. (Budapest, 1929)
Zsidó orvosok a régi Magyarországon
28 Zsidó orvosok a régi Magyarországon megérkezett, mindnyájan énekszóval vitték a tízparancsolatot a királyné elébe, örvendező kiáltozással“.16 A magyarországi zsidó hitközségek egészen a 16. századig önkormányzati, rendőri és büntetőjoggal bírtak, melyet az elöljáróság a rabbival együtt gyakorolt. A bűnösök letartóztatására börtöne volt, a vallás és a zsidóság ellen vétőket halálra ítélte és kivégeztette.17 A földesurak talán még liberálisabbak voltak a zsidókkal szemben, mint a városok; ezt látszik bizonyítani Esterházy Pál nádor privilégium-levele, melyet a Kismartonban megtelepült nikolsburgi zsidóknak adott (1690). Ennek értelmében vallásukat szabadon gyakorolhatták, zsinagógát építhettek, tarthattak rabbit, zsidó jogászt, községi szolgát; a zsidó törvény szerint választhattak zsidóbírót és hitközségi tisztviselőket; tarthattak zsidó kocsmát és mészárszéket, melyben a kóser húst kereszténynek is eladhatták, űzhették a szabó, cipész, paszományos, szűcs, borbély, orvos, aranyműves mesterséget stb. A hatalmas vagyonú Károlyi Sándor és felesége nemcsak hogy nem üldözték, hanem erősen pártolták a zsidóságot. Az asszony a leveleiben gyakran ír a Nagykárolyba és vidékére letelepített zsidókról; hasznosnak mondja, hogy a számuk szaporodik. Maga Károlyi rabbit küld nekik Pozsonyból, s nagyon örül, mikor meghallja, hogy ezt a zsidók szívesen fogadták.18 Mindezek ellenére azt látjuk, hogy a társadalom sok helyen idegenkedéssel, sőt (kiváltképen a német városokban) valóságos gyűlölettel viselkedett a zsidókkal szemben. E jelenségnek azonban nem mindig csak a vallási türelmetlenség, hanem olykor maguk a zsidók, vagyis helyesebben az a részük, melynek a fames auri volt a legmagasabb ösztöne, is oka volt, mert okleveleink tanúsága szerint az uzsoráskodás miatt elejétől fogva számtalan panasz merült föl ellenük. De voltak más okok is, így első sorban a régi zsidók gyönge nemzeti érzése. Erre nézve több jellemző adat van följegyezve a hazai történet lapjain, melyekből azt látjuk, hogy akármiféle nagy veszedelem fenyegette azokban a régen múlt időkben az országot, a zsidók tüstént fölkerekedtek és értékes ingó vagyonukat magukhoz véve, ingatlanaikat (házukat, stb.) szabad prédára hagyva, külföldre menekültek. Az ilyen esetek persze csak növelték a különben is lappangó ellenszenvet és még inkább súlyosbították helyzetüket. A pozsonyi zsidók, mikor híre érkezett, hogy a mohácsi szerencsétlen ütközetben a király és a nemzet színe-java ott veszett és a török ellentállás nélkül halad előre Buda felé, rémültökben ott hagyták a várost, nem is gondolva arra, hogy annak védelmében részük legyen: „post eam cladem funestissimam... judei metu perculsi, domos suas vacuas reliquerunt et sua sponte alio aufugerunt“, panaszolja az özvegyen maradt Mária királyné (1526 október 9) és meghagyja a városi tanácsnak, hogy ezeket a zsidókat jövőre be ne bocsássa a városba, házaikat pedig adja el azoknak, kik meg akarják venni. Mikor 1523-ban a pestis réme közeledett, a budai zsidók hasonló módon szöktek meg Pozsonyba; ezért is a járvány terjesztőinek tekintették őket, s Lajos király megparancsolja a pozsonyi tanácsnak, hogy az odamenekült zsidókat legott űzzék ki a városból, bármilyen kedvezményes királyi leveleik vannak is.19 Az ilyen meggondolatlan és éppen nem férfias viselkedés csak arra 16 Kazinczy Gábor: Mátyás király, kortársai tanúsága szerint. 125. 17 Büchler i. m. 50, 211. 18 Takáts S.: Szalay Barkóczy Krisztina. (1910). 36. 19 Ortvay: Pozsony története, II. 320, 321.
