Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 2. - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 122. (Budapest, 1929)
Zsidó orvosok a régi Magyarországon
Zsidó orvosok a régi Magyarországon 29 volt jó, hogy az akkori vallási előítéletekkel különben is bőven megrakodott társadalom még jobban elforduljon a zsidóktól, s gúnnyal és üldözéssel illesse őket, nem sokat törődve azzal, hogy a zsidónak is van érző idege és psychéje: „he has organs, dimensions, senses, affections, passions...“, ahogy Shyiock mondja. A gyávaságot mindennél jobban utálta a régi vitéz magyar nép. Túry Farkast „zsidó“-nak és aljas kalmárnak titulálja levelében egy török vitéz, mikor párviadalra akarja kihívni és érzékenyen sértegetni. „Mert a zsidónak sok pénze vagyon (ugyan), de azért mégsem lovag s vitéznek senkise tartja“. Persze Túry uram se maradt adósa: levelében disznó fi-n&k szólítja a törököt! Mint említettem, különösen a német lakosságú városokban volt szánandó helyzete a zsidóságnak, amint ez például a budai törvénykönyvből (Zsigmond király uralkodása idejéből) tűnik ki. Ez meghagyja, hogy a zsidók épúgy, mint a nyilvános nők a ruhájukon sárga foltot viseljenek, hogy könnyen fölismerhetők legyenek; azonkívül hegyes süveget, mint a bohócok, s vörös köpönyeget, mint a hóhér. De már előbb, az 1279. évi budai zsinat is elrendelte, hogy minden zsidó férfi és nő, valahányszor nyilvános helyen jelenik meg, a felső ruhájához varrott vörös posztóból való kört viseljen a melle baloldalán. Pozsonyban, hol, mint fentebb mondottam, polgárjogot élveztek a zsidók, a polgárság azért nem kisebb gyűlölettel volt irántuk, mint Budán. Ezt az is bizonyítja, hogy a szt.-ferencrendiek tornyán, mely pedig kevéssel azután épült, hogy III. Endre nagy privilégiuma megjelent, vízokádóul egy vörös kaftánba öltözött s disznón nyargaló zsidó szobrocskáját alkalmazták, épúgy, mint a középkori német műemlékeken (magdeburgi dómon, Münsterben stb.) látható.20 Pozsonyban a zsidó-utcában kellett lakniok a zsidóknak, elkülönítve a keresztényektől. Ilyen zsidó utcák más városokban is voltak, s első sorban a német városokban (Nagyszombatban, Esztergomban, Sopronban, Budán stb.), sőt ahol sokan voltak, mint például Budán, hol egy 1526-ban kelt hivatalos olasz forrás szerint „hihetetlen“ mennyiségben laktak,21 ott egészen elkülönített városrészük volt, mely a város egyéb utcáitól sövénnyel, fallal vagy árokkal volt elzárva, vagy pedig rácsos kapuval, melyet a városi szolga este becsukott, reggel kinyitott. Később már nem vették ezt oly szigorúan, hanem inkább csak jelképesen, amennyiben az utcák bejáratánál láncot vagy kötelet feszítettek ki. Mindé súlyos akadályok ellenére is a kereskedelemmel foglalkozó zsidók bámulatos szívóssággal keresik föl azon városokat, melyek élénk és hálás piaccal bírtak, mint például Szegedet, ahol a városi tanács elég jóindulattal van irántuk, csak arra vigyáz, „hogy fundusra ne kaphassanak, mert ha arra kapandanak, lészen dolgunk, meddig kiűzhetjük“, (mondják a város iratai 1714-ben, melyekből az is kitűnik, hogy ezt az óvatosságot Buda városának követei sugalmazták nekik). A város elöljárói meg is fogadták a jó tanácsot, mert még 1768-ban is örvendezve jelentik a helytartótanácsnak, hogy „nálunk Isten kegyelméből, mint azelőtt, úgy most is, egyetlen zsidó sem lakik, miért is a zsidó családok összeírása nem eszközölhető“.22 A város csak akkor adott letelepedésre engedélyt, ha az illető kikeresztelkedett, sőt egy ilyen esetben (1731) az új hitsorsosnak még 25 frtot is megszavazott az ottmaradásra. 20 Ortvay, i. b. 285., 286. etb. 21 „Hanno un quarto della cittá, loco assai munito ... di numero incredibile.“ 22 Reizner: Szeged története, I. 240.; III. 37.
