Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 2. - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 122. (Budapest, 1929)
Régi magyar gyógyszerészekről és gyógyszertárakról
80 Hégi magyar gyógyszerészekről és gyógyszertárakról vägy boteca, a magyar bodega és patika, s a francia boutique. A spanyol boticarios egészen közel esik a magyar patikárius-hoz. Ez a boticarios igen régi használatú a spanyoloknál, kik azt tartják, hogy El que quiere vivir mucho, Ha de huír lo más que pueda De médicos, boticarios, Pepinos, melones y hembras. (aki soká akar élni, amennyire csak teheti, kerülje az orvosokat, pati- káriusokat, az uborkát, a dinnyét és — az asszonyokat.) * A régi magyar társadalomról azt szokás mondani, hogy arisztokratikus jellege volt s nem igen vette be a kereskedőt. Minthogy ez nem állott nagyon távol a gyógyszerésztől, felmerül a kérdés: milyen volt a régi patikárusok helyzete a hajdani magyar társadalomban? Azt felelhetjük rá, hogy olyan, amilyen az egyes ember qualitása volt. Mikor azt olvassuk, hogy Széchy Mária, Magyarország nádorának felesége, „kedves komám uram“-nak szólítja leveleiben Weber Jánost, az eperjesi patikáriust és vértanút31 s mikor számos példáját látjuk annak, hogy régi gyógyszerészeink városok főbírái, tanácsurai voltak: akkor mindjárt tisztában lehetünk azzal, hogy a régi Magyarországon, legalább is a 16—18. században, a gyógyszerészi pálya nem tartozott a „kevésbbé tisztességes“ foglalkozások közé, mint ahogy az a régi Rómában és a középkorban is volt. Embere válogatta. III. Ferdinándnak abból az 1644-ben kelt s nálunk is érvényben volt rendeletéből, mely azt tanácsolja, hogy a gyógyszerészek ne vállaljanak városi hivatalt,32 szintén az következtethető, hogy a városi tanácsosi, főbírói stb. tiszttel elég gyakran megkínálták őket. Vagyonilag többnyire jól állottak s már ezen a réven is bizonyos befolyásra tettek szert. Némelyikük (pl. az említett Weber János is) enormis vagyonnal bírt. Ez könnyen megérthető, ha tudjuk, hogy a 16—18. század valóságos eldorádója volt a gyógyszerészeknek, mert készítményeiket mesés áron fizettették meg és hogy Baas33 szavait idézzem: „man konnte noch mit wahrhaftem „Dreck“ Geld verdienen“, hiszen még a 19. század patikáiban is ott volt a bélsárnak és sok egyéb furcsaságoknak minden fajtája: páva-, tehénbélsár, lovak és bakkecskék heréje, (impotencia ellen), szarvasok penise stb., azonkívül a farkasok szíve (epilepsia ellen), agyveleje (bénulások ellen), sőt ott voltak az asinus szerveiből készült kivonatok is, annál is inkább, mert ezen előkelő háziállat latin nevének betűiből — ha összevissza forgatjuk őket — az a nevezetes prognózis kerül ki, hogy „J(esus)sanus“! A sokféle bélsárnak különben már azért is hatásosnak kellett lennie, mert a Megváltó is bélsárral adta vissza a vak ember szemevilágát, továbbá, mert ősi tapasztalat szerint „inter faeces et urinas nascimur“. Ha az orvosi tudományok egyik alapvetője, Galenos, a maga idejében, hatalmas gyógyszernek hirdette a kutyák és krokodilok bélsarát: azt még csak meg tudjuk érteni valahogy, de már az nehezen megy a fejünkbe, hogy hogyan írhatott egy német orvos, hozzá még a münsteri püspök udvari orvosa, ezekről a bolondságokról egy egész könyvet a 31 Egyik utóda, Weber Karolina, Kossuth Lajos édesanyja volt. 32 Linzbauer: I. 251. 33 Baas: Grundr. d. Geschichte d. Medizin (1876) 458.
