Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 2. - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 122. (Budapest, 1929)
Adattár
Pestisemlékek 177 családjával együtt e siralom völgyét, nyomban utána a bíróság másik két tagja, Mokossony Joachim és Huszarowitz János urak is elhaláloztak. A városatyák egyenként hagyták el székeiket, Boleraszky Márton városatya kedves nejével s legifjabb leánykájával elsősorban áldozatul esett a vésznek. S minő szörnyű aggodalmak, kétségek és fájdalmak jutottak osztályrészül ama polgároknak, kik a járvány elől menekülve elhagyták a várost s egyik helyről a másikra, — sőt harmadikra és negyedikre kényszerültek bujdosni, a gyilkos kórral nyomukban. Nekik is meg kellett tanulniok, hogy mindnyájan egyformán halandó emberek vagyunk s a halál útjából ki nem térhetünk. Hányán végezték be életüket idegen földön, hányán fogták be keserves jajszóval holt gyermekük szemét s még az a vigasztalásuk sem lehetett, hogy atyáik sírjában porladnak majd el csontjaik! Ó, hányán jöttek rá sanyarú bujdosásuk közt Dávid, a királyi zsoltáríró ama szavainak igazságára: nincs nekünk itt a földön állandó maradásunk, zarándokok vagyunk, mint a mi atyáink. — Vajh’ mi zúdított ránk ennyi vészt? Bizonnyal számtalan ballépésünk, kicsapongásunk és bűneink! Vedd ezt eszedbe Késmárk városa! Alázd meg magadat a hatalmas Isten színe előtt. Vesd le kevélységedet, hogy kedves légy az Úrnak! Az volt csak a jaj és nyomor, midőn 3—l nap alatt háromszáz koporsó telt meg halottakkal s nem volt senki, aki azokat elhantolta volna- Temetetlenül feküdtek a hullák — mélységes fájdalmára és borzalmára az életben maradottaknak! S mily szörnyű volt hallani a rémes híreket, hogy abban vagy amabban a házban, majorban vagy hullaházban 3—í halott fekszik temetetlenül, hogy kényszeríteni kell a lakosságot a halottak elásására, mert a sírásóknak és halottvivőknek elég dolgot ad már az is, hogy két kocsival összeszedjék a holttesteket a városból, majorokból és hullaházakból s őket a temetkezés színterére vigyék.“9 A városi nagy levéltárban levő Ácta Buch alapján július 10-től október 21-ig Késmárk lakosságából 1285-en haltak el a pestisben. Valóban nem csodálkozhatunk, hogy ez a nagy szerencsétlenség teljesen aláásta a város életerejét; a polgárság, amely a kuruc-mozgalmak idején sokat szenvedett és vagyonának javarészét elvesztette, most lelkileg is megtörött és meghasonlott önmagával. (Közlemények Szepes vármegye múltjából, II. (1910), 15. Bruckner Győző kutatásai alapján.) 3. Fejér (Veyss) Mihály, brassai 16 éves ifjú, minekutána a pestis (1586-ban) édesanyját és apját elragadta, maga is szinte félholt állapotában, megírja a saját epitaphiumát.10 „Moritur mea mater peste, quae horribiliter grassabatur, anno 1586, die 28. augusti. Anno eodem octo diebus post, 4. videlicet septembris, moritur pater meus . . · Epitaphium, quod mihi anno salutis 1586, aetatis vero meae 16., dira pestilantiae lue per totam fere Transsilvaniam horribiliter grassante cor9 Acta Buch. Die 16. Octobris Ao. 1710. „Kurtze Beschreibung wie jämmerlich die Stadt Kaysersmarkt durch die leydige Pest-Säuche sey zugerichtet worden und wie viel an der Pest gestorben sind“ c. fejezet alatt. (Késmárk sz. kir. város nagy levéltárában.) 10 Quellen: V. 141. Magyary-Kossa: Magyar orvosi emlékek. II. 12
