Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 2. - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 122. (Budapest, 1929)
A királyi érintés gyógyító erejéről
14 A királyi érintés gyógyító erejéről még· Európában is becses amuletként szerepelt (a pfalzi temetőket a 17. században rendőrök őrizték ilyen gyermekek temetése után, nehogy a babonás nép felássa a sírt és levágja az apró halott ujjait) és ez magyarázza a Shakespeare Macbeth jének boszorkány jelenetében olvasható következő verssort is: Finger of birth-strangled babe, Ditch delivered by a drab. Haeser azt mondja, hogy a királyok kezének gyógyító erejében való hit a rómaiaktól szivárgott át a germán népekhez. Azt hiszem azonban, hogy semmi szükségünk sincs arra a föltevésre, hogy a germánokhoz kölcsönzés útján jutott el ez a hit; hiszen az angolszász királyoknak egyenes ősük volt Wodan, a főisten, ki egyúttal varázsló és gyógyító istenség is volt. az ő orvosi ereje tehát öröklésszerű hagyománnyal, ősi soron szállhatott át az északgermán fejedelmekre. Ezek a fejedelmek papi funkciókat is végeztek, mert ők voltak az istenáldozatok szertartásának vezetői s az áldozatot bemutató kéz egyszersmind gyógyító erejű kéz volt. Az azonban lehetséges, hogy a római kultuszra keletről jövő hatások is befolyással voltak. A kézzel való érintés, az ujjak rátevése már a keleti népek és a görögök őskorában is úgy szerepel, mint nemcsak a megáldás- nak, hanem a gyógyításnak is egyik módja, gesztusa. A görög mítoszban az „isten keze“ (theou cheir) sok csodás gyógyítást végez. A gyógyító istenségek (Asklepios, Hygieia) és a szülőnők védői (Artemis stb.) kéz- rátevéssel gyógyítanak, ezért is a betegségükből szerencsésen felgyógyult emberek és a gyermekágytól megszabadult nők márványból, ezüstből, sőt aranyból készített kezeket helyeztek el fogadalmi ajándékul az epidauroszi templomban és egyebütt. A betegségben segítő görög isteneknek epaphos (epaphios) „érintő“ volt a melléknevük (Zeus epaphos, Dionysos epaphios, Asklepios epaphios). Különösen a jobbkéznek tulajdonítottak gyógyító erőt.2 A görögök korából számos bronzból való votív-jobbkéz maradt fenn, melyek egyrészéről némelyek azt tartják, hogy a „gonosz szem“ (ophthalmos poneros), vagyis a szemmel verés ellen oltalmazó amulétumok voltak, mások ellenben — több valószínűséggel — azt mondják, hogy ezek a fogadalmi ajándékok valamelyik istennel (talán a phrygiai Zeus Sabazios-nak) a kezét s a keze hatalmát jelképezik. A régi magyarok is azt szokták mondani, hogy beteg ember „isten markában“ van! Jézus (a „rex judaeorum“) is így végezte csodás gyógyításait. Márk evangéliumában (V. 23—29.) az van mondva, hogy Jairus egyenesen arra kérte a Megváltót, hogy érintse kezével az ő beteg leányát, hogy ez meggyógyuljon s ugyanott lejjebb egy másik beteg asszonyról is szó esik, ki a sokaságban Jézus mögé furakodott, hogy ruháját érinthesse, mert meg volt győződve róla, hogy már ez is segíteni fog a baján. A tömeg csodálkozott és megdöbbenve kérdezte (u. o. VT. 3.), hogy honnan vehette Jézus az ő kezeinek gyógyító erejét1? Mikor a bethsaidai vak embert eléje vezetik, akkor is arra kérik (u. ο. VIII. 23.), hogy kezével érintse.3 A szentírásnak majdnem minden adata azt mondja, hogy Jézus egyenesen a beteg testrészt érintette kezeivel: a vakoknál a szemekre teszi a kezét, a süketnémának füleibe dugja ujjait (ebalen tous daktylous autou eis ta óta autou, Márk: VII. 33.) és a saját nyálával nedvesíti meg a nyelvét. 2 V. ö. Otto Weinreich: Theou cheir. Antike Heilungswunder. Inaug.-Diss., Heidelberg, 1908. 3 Jézus hasonló gyógyításairól szól még Lukács (IV. 40 és XIII. 13) stb. is.
