Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 2. - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 122. (Budapest, 1929)
A királyi érintés gyógyító erejéről
A királyi érintés gyógyító erejéről 15 A fizikai érintésnek fontos feladata volt, mert az érintő kézen át ment a beteg testrészbe az a gyógyító flnidum, melyet Lukács (VI. 19.) az „Ür erejének“ [δύναμ,ις κυρίου] nevez. Ennek a dynamis-nak s vele együtt a messiási öntudatnak, önbizalomnak és határozottságnak vivője, eszköze a kéz. Jézus rendszerint néhány imádkozó szót is mondott érintése közben s úgy ebben, mint a többi külsőségekben híven utánozták őt a későbbi (francia és angol) királyok, valamint a szuggesztívgyógyítást nagyra- fejlesztő pénzsóvár szélhámosok, például a 17. századbeli Greatrakes4 és mások. A sugallásnak, a hitnek mindenesetre nagy szerepe volt ezeknél a gyógyításoknál; erre maga Jézus is nagy súlyt helyezett. Máté evangéliumában (IX. 27—31.), hol a vakokat gyógyítja érintéssel, olvassuk, hogy előbb mindig megkérdezi őket, vájjon igazán hisznek-e abban, hogy ő vissza tudja adni a látásukat? Ugyanezen evangélista máshol (XIV. fej.) azt mondja, hogy kai ouk epoiésen ekei [t. i. a szülőföldjén] dynameis polias, dia tén apistian autón: nem gyógyította őket, mert nem bíztak benne. A bibliabeli gyógyítások abban különböztek a későbbi korbeliektől, hogy azok mindenféle bajok ellen segítő panaceák voltak; Krisztus fenséges alakjából már a kereszténység első századaiban a minden testi és lelki bajt meggyógyító Asklepios Soter4 5 * lett, míg a későbbi korban szereplő királyok érintésének gyógyító ereje csupán bizonyos betegségekre vonatkozott. Később Jézus a tanítványaira is átruházta az érintéssel való gyógyítás képességét. így az Apostolok Cselekedetei (28, 8) említik, hogy Pál apostol kézrátevéssel (epitheis tas cheiras) gyógyította meg Publiusnak apját, ki forróságban és vérhasban kornyadozott. Különösen a francia és angol király kezeérintésének volt évszázadok hosszú során át az a híre, hogy a nyakon levő daganatokat, tehát például a golyvát, a görvélykóros mirigyek duzzadását stb. elmulasztja, meggyógyítja.® Az angolok hosszií időn át „king's evil“-nek (király- betegségnek) nevezték a skrofulát s e néven („the evil“) említi Shakespeare is a Macbeth negyedik felvonása harmadik jelenetében, hol Hitvalló Eduárd csodás gyógyításairól beszél.7 A királyi érintésben való hit némelyek szerint Skandináviából származott át Angliába.8 Már II. (Szent) Oláfról, a norvég királyról (1015—1030) említik a források, hogy egy fiatalembert, kinek a nyakán daganat (angina) volt s emiatt nyelni sem tud4 Ez a Greatrakes ír nemesember volt, kinek érintéssel és símogatással végzett gyógyításairól az akkori angol orvosok egyrésze is nagy elismeréssel, sőt csodálattal nyilatkozik. (Loewenfeld: Hypnotismus [1901], 7.) 5 A görög soter szószerint is annyit tesz, hogy „megváltó, megmentő“. Az orvosi művészet istenének, Apollónak is ez volt az egyik mellékneve (Phoibos soter kai nosou pausterios). Sok adat látszik arra mutatni, hogy az őskeresztény kultuszba átment érintési gyógykezelés tulajdonképpen közvetlen hellén kölcsönzés volt. (Erről kimerítően értekezik J. Behm: Die Handauflegung im Urchristentum [Leipzig, 1911. A. Deichert] c. munkájának 102—116. oldalán.) ® Az idevágó irodalom tanulmányozásakor nem szabad feledni, hogy régi orvosi írók a struma szón nemcsak a golyvát értették, hanem a skrofulás mirigydaganatokat is. 7 Megjegyzendő, hogy (ritkábban) a „king’s evil“-nek rhaehitis (angolkór) és golyva jelentése is volt. V. ö. R. Crawfurd: The King’s Evil (Oxford, 1911; sok képpel és kimerítő irodalommal), továbbá Kropf Lajos értekezését (Történelmi Szemle III. 1914. 119.) és W. Ebstein cikkét (Deutsche mediz. Wochenschrift, 1908. I. 1104.) 8 Ennek cáfolatát 1. Bloch: Les rois thaumaturges, 1924, 59. (Szerinte a francia fejedelmek már a 10. század végén gyógyítottak kézrátevéssel.)
