Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 2. - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 122. (Budapest, 1929)
Az olejkárok
Az olejkárok. „Csaplovitsnak igaza van, midőn',Gemälde von Ungern4 c. munkájában az iparos tótokat: ,Magyarhon ángolainak4 nevezi. Ki is gondolná ugyanis, hogy Magyarhon tót parasztjai közt olyanok is léteznek, kiket a kereskedés: Oroszország, Szibéria, Perzsia, sőt Kínáig is elvezet. Az úgynevezett olaj-árusok (tótul: ,olejkári‘) ezek, Turócmegye némely faluiból, kik többnyire saját készítményű olajaikkal felkeresik Oroszhon sivatagjait s a Kaukázus bérceit, árulva azokat ott, hol nekik ma is még különös gyógyerőt tulajdonítanak.“ így kezdi b. Prónay Gábor az ő érdekes jellemzését1 a 16—18. század ezen hírhedt szélhámosairól, kikről már magam is többször megírtam egyet- mást, de rájuk vonatkozó adataim oly bőségesek, hogy nem fölösleges talán, ha ez alkalommal még egyszer visszatérek a múlt századok e vándor-drogis- táinak (sit venia verbo!) viselt dolgaira. „A kereskedés e neme — folytatja Prónay — azon időből veszi eredetét, amikor még Turócmegyében Znió-Váralján a jezsuita szerzet fennállott, melynek híres gyógytárában készítettek többféle olajat, melyeket, mint számos betegségekben üdvös szereket, a szomszédnak köznépe nagyban megvásárolt és házalás útján újból eladott. Föloszolván a kolostor, magok a parasztok kezdtek ilynemű olajokat készíteni, úgymint azt a jezsuitáktól eltanulták volt. Ez olajárusok valódi dulcamarák, kik igen jól értik a mesterséget, hogy bájszereik varázserejét az avatatlannal elhitessék. Nincs betegség, mely ellen gyógyszer ne lenne varázsszekrényökben, s melyet ők biztosan ne tudnának ajánlani. Vagyonkájuk, melyet hátukon hordanak, egy ily szekrényből áll, telve terpentin-kő-boróka-rozmarin-kömény-borostyán s különösen az általuk készített fenyőolajos üvegecskékkel. Vásárolnak ők a gyógytárakból ezen olajakon kívül másnemű szeszes s illatos olajokat s lepárolt vizeket is, melyekből különféle vegyiteket készítve, s mint varázsszereket a legnagyobb dicséretekkel halmozva, azokat tízannyi áron adják el a hiszékeny muszkák- s perzsáknak. Ily különös hatású szer gyanánt ajánlják saját készítményű fenyő-olajokat (tótul: „kosodrevina“), melyből fogfájás ellen elégnek tartanak egy cseppet pamukkal a fájós fogra alkalmazni. De elegyednek ők nemcsak testi, hanem fontosabb lelki betegségek gyógyításába is, miután még a megvetett szerelem ellen is bírnak egy ötujjas talp-alakú gyökérrel, mellyel csak érintenie kell a szerelmesnek hidegvérű ideálját s az lángoló szerelemre gyúl azonnal! Beteg házi állatok számára kisded gyógytáruk szintén általános szerekkel van ellátva, s e végre i i Vázlatok Magyarhon népéletéből. Pest, 1855. (53. 1.)
