Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 2. - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 122. (Budapest, 1929)
Az olejkárok
Az olejkárok 163 némely növényeket, például keserű gyökeret (tótul: „horec“) s fekete nadályt („cemerica“) szárítnak, miket porrá törve s liszttel tésztává gyúrva lepénykéket készítenek belőle (tótul: „sifliki“) azokat szarvasmarháik beteg- ségeiben hathatós szer gyanánt ajánlván a hivékenyeknek. Nem csekély hasznot hajt nekik említett olajaikon kívül a gránát kövekkel való kereskedés, melyeket az avatatlanok, ha többnyire hamis összetételből is készít- vék, valódiak gyanánt sor számra adnak el. Hajdan kereskedésök meglehetős terjedelmű, s azért az ezt gyakorlóknak száma is nagyobb volt. Ők csudaszereikkel nemcsak Osztrák-, Némethont, Sveciát, Hollandiát s Muszkaországot utazták be, hanem Frank- s Törökhont is, hol a franciák „eau de la reine d’hon gr ie“-nek nevezett roz- marin vizöket, a törökök pedig illatos olajaikat gazdagon fizették, sőt a múlt (18.) század 80-ik s 90-ik éveiben történt, hogy Sveeiából, Hollandiából s más országokból, hol olajaikat árulták, leveleket kaptak, melyekben orvosi tanács végett voltak felszólítva. Azonban a felvilágosítás lerántotta híveik szemeiről a fátyolt, a bizalom ezen kóborgyógyászok iránt ingadozni kezdett, iparüzletük szűkebb határok közé szorult s így számuk is kevese- dett. Jelenben jobbára az egy Oroszhon az, hová házalni eljárnak, s honnan miután azt egész terjedelmében beutazták, csak évek múlva térnek vissza. Vándorút jókra rendesen késő ősszel, miután minden mezei munkát elvégeztek, indulnak, s ha netán nőtlenek vannak köztük, megvárják, míg ősszel ezek is megnősülnek; mikor aztán az újházon alig töltvén egy-két hetet fiatal nejével, azt elhagyja, csak egy, vagy két év múlva tér hozzá vissza újból. Elindulásuk bizonyos alakszerűséggel van összekötve. Útrakelésük előtt t. i. kalácsot süt s mézes pálinkát készít nejök a következő napra, hogy az őt meglátogató rokonait, szomszédait s komáit, kik neki az útra szerencsét kívánnak, megvendégelhesse. Szokás ez alkalommal, hogy minden vendég az útra kelő olajárusnak néhány garast adjon, kívánván, hogy a pénz szerencsét hozzon neki útjában; neje pedig ezalatt két vízzel teli korsót tesz az ajtó küszöbére, melyeket az olajárus, midőn vendégeit ki- kisérve tőlük kézszorítással búcsút vesz, előttük földönt, jelképpen, hogy a szerencse reá oly mértékben áradjon, mint ahogy ömlik a víz azon korsókból. Némelyben azonban babonás hitűek, így ha halott van a faluban, nem indulnak útra, míg azt el nem temetik, oly balhiedelemben lévén, hogy az nekiek szerencsétlenséget hozhat útjokra, ha temetését be nem várják. E vándorútra mindig többes számban készülnek. Így, vagy négyen- öten állnak egy társaságba, vagy pedig a vagyonos két-három segédet fogad előre, kik vele utazva, bevételeikről neki naponként számolnak. Az első állomásig rendesen nejök vagy anyjok kíséri, azon nap velők ott maradván, csak reggel válnak el egymástól, hosszabb időre, érzékeny búcsút véve, olajaikat, melyeket, mint mondók rendszerint egy kis szekrényben hátukon hordanak, eleinte egész a muszka határszélig, hol házalásuk kezdődik, egyfogatú szekéren viszik, s ott azután szekeröket fogatostól eladják s mire vándorlásuk ideje lejárt, már ismét más muszka lovakkal térnek vissza. Orosz határra érve, hátára veszi mindenki szekrénykéjét s házról-házra jár vele falun, városon, árulva olajat s kuruzsló szereket. Midőn valamely házhoz be akarván menni, ajtót nyit, azonnal eszélyesen bedugja botját annak nyílásába úgy, hogy ha az ajtót előtte be akarnák csukni, ezt ő, közbevetett botja által megakadályozza, s kénytelenek legyenek a háziak kitekinteni; mialatt alkalmat kap gyógyszereit feldicsérni, s ha történetesen egy beteg kerül elébe, annak betegsége ellen, azonnal sajátít*
