Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 2. - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 122. (Budapest, 1929)
Adatok az 1738-43. évi pestis történetéhez
Adatok az 1738—43. évi pestis történetéhez 153 Erdélyi Mihály halottaival is, a városi magistratus kiküldötteinek szeme- láttára. A nép különösen irtózott ezektől a vespillóktól, panaszolván, hogy ezek a leghitványabb, szemétre való emberek (vilissimi homines) és a városi tanács sem tagadja, hogy csakugyan azok, de azért mégis örül, hogy legalább négy embert talált az egész városban, kik ezt a szomorú foglalkozást vállalták. Különb emberek nem akadtak, mert a debreceni nép elejétől fogva a legnagyobb gyűlölettel van irántuk s úton-útfélen a legmegalázóbb titulusokkal illeti őket. A zendülés elnyomására a tanács fegyveres karhatalommal élt; de a katonák láttára egy K. Patay István nevű civis még jobban felbiztatta az „afféle napszámosokból és mesterlegényekből“ álló tömeget, „a kinek ez időhöz képest semmi egyéb dolgok nem lévén, olyanban törték fejeket, mely nem őket illeti“.8 A cívisek leszaggatták a hentesek ernyőjéről a fahusángokat s megrohanták a városházát. Patay maga vezette őket, azt kiabálva: „Hlyen magistratust tart kigyelmetek?! Az egész tanácsot a bíróval együtt ki kell húzni a házból! Ne féljetek! Leszek én elöljárótok, az Isten ád nekünk erőt ezek ellen a fegyveres emberek ellen; itt elég dorong van.“ A roham nem múlhatott el vérontás nélkül. A Vetési-féle gyalogezredből kirendelt tizenkét közember fegyverét használta, két zendülőt agyonlőttek, hármat megsebesítettek, a tömeg szétszaladt, de a főkolomposok fogságba kerültek., köztük Patay István is. A főbenjáró per megindult, a városi tanács Patayt negyedfél hónapig vasban tartotta s azután az enyhítő körülmények (részegsége) dacára „cum publico scandalo tett lármás cselekedeteiért és gyilkosságra célzó szavaiért“ fejvesztésre ítélte. Az ítélet végrehajtása a fellebbezésekkel elhalasztódott vagy másfél esztendeig s úgy látszik, hogy a Mária Terézia megkoronázásakor adott általános amnesztiában nyert kedvező elintézést. A kisebb cinkosok ügyében az eljárás rövidebb volt: ezeket a tanács „kemény pálcázásra“ ítélte, s a büntetést legott végre is hajtatta. A járvány tartama alatt a bírósági eljárás annyira megszigoríttatott, hogy a vesztegzár túllépéséért is halálbüntetés járt. Példa rá a fiatal Vasas György esete Debrecenben, ki a városból hatósági engedelem nélkül csak azért távozott el, hogy jákó-hódosi birtokán levő beteg nejét és kiskorú testvéreit meglátogassa. A bíróság őt is élet- és birtokvesztésre ítélte s csak nagy erőfeszítéssel sikerült számára Károlyi Sándor gróf pártfogására kegyelmet kieszközölni (Éble, i. h.). Nem lehet azonban azt mondani, hogy az ország minden részében ilyen keménységgel büntették a vesztegzár jogosulatlan átlépőit. így például megtörtént, hogy Sprung Ferenc Antal besztercebányai polgár szolgája (Szlávik János) kíséretében Körmöcbányára utazott s mikor a vá^os előtt az igazolványát és passusát kérte az őr, ráförmedt: „Du grober Flegel, was hast du mich umb mein Pass zu fragen?“ s mikor a szolgájától is passust követelt s ez át is adta, Sprung kikapta ezt a kezéből s leugorván a kocsiról, öklével mellbevágta, „du Hundtzfut!“-nak titulálva őt. Erre a szolga is kedvet kapott s neki- ugorván, jól pofon teremtette a megszorult vigilt, aztán az elzáró korlátot felnyitották s behajtattak a városba. A besztercebányai tanács (1740 március 4.) hivatkozik ugyan arra a királyi rendeletre, mely azokat „qui via facti vel clancularie transire (tudniillik a lineán) attentarent, illos traji- 8 8 Domokos Márton levele (1739 szept. 11.) Bihar megye vicispánjához. Továbbá a debreceni tanács 1739 nov. 14-én tartott tanácsülésének jegyzőkönyve és Patay István ellen hozott ítélete. L. továbbá Éble Gábor: Károlyi Ferenc gróf és kora (1893, 471.).