Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 2. - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 122. (Budapest, 1929)
Adatok az 1738-43. évi pestis történetéhez
152 Adatok az 1738—43. évi pestis történetéhez „hegyekre“ mennének egy heti kontnmaciát tartanának, olyan helyen, ahol elegendő rét és víz legyen a marhák szükségére és erre alkalmas volna a városnak Bánk nevű praediuma. Hiszen a katonáknak is megengedik, hogy ha menetközben valamelyikük pestisben megbetegszik, a többit egy heti eventillatióra elkülönítik, de azután quartélyra bocsátják. 1740 november 12-én gróf Károlyi Sándor azt írja a kancelláriának, hogy a csegei és zsurki (Szabolcs megye) kontumáciákban igen felszaporodtak az internáltak; mindkét helyen több mint ezer ember szorong s ennivalójuk jóformán semmi, úgy, hogy félni lehet, éhen vesznek vagy kétségbeesésökben kitörnek és rablásra adják magukat. Ezért is ajánlja, hogy ezeket a kontumaeiákat oszlassák fel. Ugyancsak ő írja a járvány vége felé (Erdődről, 1743 május 25), hogy Mármaros, Ugocsa és Szatmár megyében olyan méretű lett a lakosság ínséges állapota, hogy a fák kérgével és a füvek gyökerével táplálkoznak. Még a kórházi betegek is éheztek és folyton csak ennivalóért könyörögtek a kórházi orvosokhoz. Meisner Mihály Ferenc budai sebész, ki az ottani pestisbetegek lazarétumába volt kirendelve („expositus chirurgus“ volt), következőket írja feljebbvalóinak:6 „Ewer Gnaden solle unterthänigst berichten, alsz habe ich gestern Nachmittag dass Lazareth visitiret, und habe gefunden, dass das Weibsbild mit Nahmen Binderin auf gebrauchtes Pulver täglich besser werde; sie will nichts alsz esszen und im Zimmer herumb gehen. Der eine Süech-Kneeht7 ist auf freyen Fusz, der andere schreyet nach Wein und Esszen; der mit der Binderin hinaus gekommene Schlavak saget er müsse sterben, wan man ihme kein wein gebe, sie hatten jetzt Fast-tag und also zu Erbes (!) und Linzen mögte er kein Wasszer trüncken, dan er seye gesund. Der Binderin aber ihr Kindt weillen wür (!) es ihr von der Brust abgenohmen, sosagt mir der Expositus allda, dasz das gutte Kindt nichts rechtes zu esszen hatte, auch die Krankenwartterin, also wan ich komme, und frage nach die Kranke, da hörr ich nichts, alsz der will essze, jener will eszen.“ Ezek után érthető, hogy súlyos büntetések, akasztófák, botozások, lelövések ellenére is lépten-nyomon olvashatjuk ezekben a korjellemző pestisaktákban, hogy a városból, internáló helyekről, kórházakból stb. nap-nap után szökdöstek az emberek, nem sokat törődve a lineával. 6. Zendülések. Büntetések. A köznép természetesen mindenütt nagy ellenszenvvel, sőt rosszindulattal fogadta a szigorú zárlati rendszabályokat, melyek miatt, mint láttuk, sokszor éheznie is kellett. Néhol, például Debrecenben, nyílt lázadás gátolta a hatóságot a magasabb helyről adott utasítások végrehajtásában. Különösen abba nem tudott belenyugodni a köznép, hogy betegeit erővel a járványkórházba vitték és hogy a temetések sem történhettek a megszokott, hagyományos, díszes módon. 1739 június 2-án azt írja a debreceni városi tanács a kancelláriának, hogy Vig Mátyás nevű ottani mészárosnak pestisben meghalt a fia és a leánya s ő nem engedte, hogy hulláikat elvigyék a járványszolgák (vespillones), inkább a háza udvarán akarta, barátai segítségével, elföldelni őket. A nép százával gyűlt a háza elé, elkergette az ott álló isterázsákat, leszakgatta a házakra ragasztott pestis-cédulákat, behatolt Vig Mátyás házába és fölkapván a halottakat, maga vitte ki őket a temetőbe, erőszakkal kinyittatván a városnak régtől elzárt kapuit. Ugyanez történt Bodoki Dávid és 8 8 E levél is az 1739. évi pestisiratokhoz van csatolva. (Orsz. Levéltár.) 7 Sic! Sench-Knecht (járványszolga) helyett.
