Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 2. - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 122. (Budapest, 1929)
Szent Margit asszony öve
6 Szent Margit asszony öve tézett) levelében a nádor felesége, Esterházy Miklósné, hogy „az kígyóbőrt is, az ki felöl szólott kegyelmed, bízza kérem azon bábaasszonyra [kit már előre ajánlott], hadd hozná magával“. Tehát a legelőkelőbb magyar úrnők is kézről-kézre adogatták az ilyen levetett kígyóepidermist, mikor a szülés ideje közeledett. Ne gondoljuk azonban, hogy ez a régi babona tisztára magyar specialitás: itt is, mint annyi más esetben, megtaláljuk a kapcsolatot a magyar népies gyógyítás és a külföld között; hogy csak Becher J. J. német orvost említsem, ki 1663-ban megjelent Parnassus medicinalis illustratus című munkájában szintén azt erősíti, hogy „Die Schlangen- Haut die thut man umb die Lenden binden, Sie treibet die Geburth, hilfft Weibern überwinden.“8 Az egész kígyóbőr-babonának egyrészt az a magyarázata, hogy a nép hite szerint az olyan vajúdóból, ki ezt az övét a hasára köti, épp oly könnyű szerel fog távozni a magzat, mint amilyen könnyen kibújik a bőréből a kígyó; emellett azonban lehetséges, hogy a kígyókultusz ősi hagyománya is közrejátszik itten; a kígyót mindig úgy tekintették a régiek, mint különös gyógyító erővel bíró lényt. Asklepios-nak is segítőtársa volt a betegek gyógyításában, sőt olykor magát a gyógyító istent is kígyóalakban képzelték s a drakón vagy ophis szót néha a theos-szál, a gyógyító istenség nevével egyazon értelemben használták. Minthogy a nehéz szülést démoni hatásnak tulajdonították, ezért is a szülési cingulumokra sokszor varázsigéket írtak, vagy pedig (papirosra jegyezve) az öv alá helyezték azokat s úgy kötötték a szülőnő hasára, közben imádkozva vagy a varázsló igéket élőszóval elmondva. Az egyetemi könyvtárban van egy régi könyv (Postilla Guillermi super epistolas et evangelia), melynek elején többek közt az a 16. század első feléből való latin bejegyzés olvasható, hogy ha a nő nehezen szül, akkor a következő varázsigéket kell a hasára kötni: „+Elizabet + peperit + Sanctum + Joan- nem + Baptistam + Anna + peperit + matrem + domini + nostri + Jesu + cristi + sine + dolore + conjuro + te + infans + per patrem + et filium -f et spiritum + sanctum + ut + sive + sis + masculus + sive 4- femina + sive + sis + vivens + sive + mortuus + venias + ad lucem + xpi (Christi) -f Infans + veni + foras + locum + aperu... + et eduxit + eum.“ Az igék rákötése közben egy Miatyánkot, egy Credo-t és egy Ave-t is el kell mondani a papnak vagy másnak, ki alkalmazta, „et statim pariet sine dolore“ mondja az érdekes bejegyzés (mely talán a könyv tulajdonosának, Szerencsi Balázs-nak a kezétől való): azonnal megindul a szülés, még pedig fájdalom nélkül. Ezen Szerencsi-féle varázsigékről megjegyzem, hogy lényegükben azonosak azokkal a benedikei ókkal, melyeket K. Helm tett közzé a Hessische Blaetter für Volkskunde 9. kötetében (1910, 208. old.). Ily benedikciók a 15. századból is ismeretesek (v. ö. Stemplinger: Antike u. moderne Volksmedizin, 47.). Általában az jellemzi őket, hogy epikus bevezetéssel kezdődnek (ennek egy része a Szerencsi-féle formulából elmaradt) s azután következik csak a tulajdonképeni benedikció. A bevezetésben, mint föntebb is, az esethez illő analógiául, rendesen bibliai szülések vannak felsorolva. 8 Még sokkal régibb adatot említ Diliing (i. m. 32.), mikor W. S. Johnsson egyik értekezésére („Experimenta Magistri Nicolai“) utal. Ebben a 16. századi kéziratban többek közt az olvasható, hogy „Pellis serpentis mulieri laboranti in partu ligata super ventrem statim parere facit.“ A törököknél, keleti zsidóknál, középkori németeknél, dánoknál, norvégeknél, stb. szintén divatban volt a kígyóbőrnek ilyen alkalmazása.
