Liszt Nándor dr.: Népies gyógyitó-módok és babonák Hajduvármegyében (Debrecen, 1906)
10 „Nem, kérem, csak mezei munkát cselekszem.“ Egy fehércseléd, kinek irrigátiókat rendeltem, a következő, igen mulatságos kérést intézte hozzám: „Tessék kérem feljegyezni annak a girigátórnak a nevét, mert tetszik tudni, káptalan az én fejem, vagy hogy mondjam, hát elfelejtem.“ Ez sem egészen utolsó : „Ha jobban van is ez a belső szoritás, akkor is ráz, igyr jár ez körül ni; csavargat, csendes lelkiismerettel soha sincs, nincs ebbe a fájdalomba kérem személyválogatás, fáj ez mindig, reggel, délbe, este egyiránt.“ Egy asszony igv szól bélhurutból javuló gyermekéről : „Mióta az orvossággal érdekeltük, azóta aztán szépen csúnyit a gyermek.“ Még egy utolsó, a mely anamnesztikus szempontból érdekes : „Nagy szívbajom van, sejtem, hogy dagadozik a lábam, rettenetes a köhögés és szivfájás itt a la- piczkám alatt: a lábam attól dagadt, mert hogy az a 8—9 rossz kis malacz döglik, az egyik, mikor beteg volt, megrugta a lábamat, azóta olyan ártatlan vagyok, ha nem vezetnek, járni sem tudnék, meg mindjárt tele szaladok ájerral, a szivem meg rendetlenkedik, sokszor szintúgy kallantyúz.“ * * * A flatulentiáról általában véve különös felfogása van az itteni népnek; meg van erősen győződve, hogy a szelek a testben bujkálnak, a gyomorból és belekből bejárják az egész test bőrét, felszáll- nak a fejbe, tarkóba, belebujnak az izomzatba, a csontokat feszegetik, sőt közülök nem egy képes valamely fájós tagja (karja, czombja, háta, tarkója) megnyomására ructusokat (böfögés) ad infinitum produkálni. Dicső emlékű sebész-tanárunk, Kovács Józset minden alkalommal kifogásolta, ha hallgatói a beteg kikérdezését „mi a baja ?“ szavakkal kezdették — s méltán, mert semmi sem ingatja meg a nép bizalmát orvosában annyira, mint az efajta kérdések feltevése ; „azért jöttem ide, hogy azt az ur mondja meg“, lesz a kérdésre a lakonikus válasz. Azt kell kérdezni, „mi a panasza“, volt mindannyiszor Kovács
