Liszt Nándor dr.: Népies gyógyitó-módok és babonák Hajduvármegyében (Debrecen, 1906)
17 eso után található 3—10 czentiméter hosszú, gyik- hoz hasonló, négylábú, sárga-feketén tarkázott hasú. mozgékony állatkát tart. melyet ha valaki vízzel elnyel vagy ha az pl. a mezőn alvás közben valakinek a szájába mászik, onnan a gyomorba jutva a szerencsétlen áldozat hasában óriás nagyságúra megnő, „meghízik“, ha rövidebb-hosszabb idő elteltével el nem hajtatik, gazdáját megöli, mert a hasból „kirágja magát.“ A nekem egy Ízben felmutatott állatkában a „közönséges gőtére“ (triton taeniatusra) ismertem. Szerencsére a nép magas röptű phantásiája a hogy megteremtette a vizihornyu rémséges kóralakját, hathatós ellenszereket is talált annak kiűzésére ; biztos eljárásnak mondják a pálinkába áztatott „gólya-gyomorpor“ ivását s utána sok, minél több forralt tej elfogyasztását. Aki sok tejet inni nem bir, azt gőzölgő tej párái fölé akasztják fejjel lefelé, a tej szagára kijön a vizibornvu. * Kenni, húzogatni a nép felfogása szerint legjobban és leghatásosabban a hetedik gyermek tud. * Egyes családokban legtöbbször a ház fejének vagy a háziasszonynak féltve őrzött kincsét képezi azon tehetség, melylvel emberek vagy háziállatok legyektől beköpött, pondrós sebeiből a nyüveket látatlanban is kiolvasni tudják. A titkot ismerő azt senkinek el nem árulja, csak halálos ágyán hagyja családja valamelyik érdemesebb tagjának örökségképen ; azért az ezzel járó manipulácziókat, mon- dókákat biztosan senki sem tudja, csak gyanítja ; a jószágot három napra, vagyis a kiolvasás ideje alatt az emberek szemei elől istállóba szigorúan el kell zárni. Némelyek meggyőződése szerint majd minden embernek van „belső részeiben tanyázó élő gilisztája“ melyet kihajtani nagyon nehéz, de nem is tanácsos, sokan épen ezért tartózkodnak hashajtók bevételétől is, a giliszta ide-oda vándorol, sokszor feljut a gyomorba is, a hányóingerrel gyakran je- jelentkező sós nyálfolyást vagy a gyomorsav tul- képződésével járó savanyu felböíögéseket a gyo™™’\GY1 I.
