Linzbauer Xav. Ferenc: A Magyar Korona Országainak nemzetközi egésségügye (Pest, 1868)
II. Védelem nyujtás a szomszéd- és külországoknak, saját jólétünk biztositásával
41 által már oly gyakran okoztak — számilag elő nem sorolhatók; de igen azok, melyeket a legyek majd minden évben előidéztek. A magyar királyi ministerium — az eddigi megfigyelések alapján — a sáskáknak valóban gyakorlati kiirtási módját, — valamint a további vizsgálatokat, szükséges elövigyázati- és óvintézkedéseket a legyeket illetőleg —minden bizonynyal teljes erélylyel folytonos alkalmazásba fogja hozni: hogy mind e két országos-csapás részint kisebbittessék, részint pedig, ha lehetséges , elhárít'ássák. A) A vándorsáska — Wanderheuschrecke — Acridiiiin moratórium L A Magyarországra vonatkozó chronologiai jegyzetekből azon éveket említem meg, melyekben a sáskák vagy csak itt az országban, — vagy innen a monarchia többi tartományaiba, sőt Európának távolabb országaiba is vándorolván — mindenütt meghiusiták és megsemmisiték a földmive- lök szorgalmas fáradozásainak gyümölcseit. A pusztulás évei ezek voltak: Az lü84-ik; IV. Béla alatt 1241. él 1243.; úgy szintén 133o-ik 6. 7. 8-ik, mely években e falánk állatok Magyarországon átmenvén, különösen Morvában gazdálkodtak s tartós ott idézésük szolgáltatott alkalmat e sáskáknak a természettudományok akkori állásához képest minden tekintetben értelmes leírására ; 1339-ben hazánkon át egész Frankhonig húzódtak a kártékony rovarok; 1363-ban ismét megjelentek és 1366-ban tőlünk egész Lombárdiáig elterjedtek, mely időben harangzúgás által kisérlék meg a közelgő rajokat elrettenteni. A növényzet pusztítói 1471. és 1473-ban újólag megjelentek Magyar- és Er- délyországban s innen 1475-ben Lengyel-, Morva- és Csehországba is vándoroltak; 1527-ben Lengyelhon, — 1541- és 2-ben, továbbá 1547- és 8-ban Magyarhon, Austria, Szilézia és Morvaország is elpusztittattak; 1590-ben hazánkat és Bécs környékét fekete vándorsáskák (?) látogatták, — 1635—7-ben különösen Austria — és 1640-ban Magyarország esett a pusztítás áldozatául, mely veszély 1690—93-ig Erdélytől fogva egész Németországra kiterjedve ismét megújult; az 1710-iki év szintén vészthozó vala. (Codex Tom. I. pag. 14; Nr. 25.; — pag. 48. Nr. 88.; — pag. 50. Nr. 92.; — pag. 93. Nr. 168.; — pag. 94. Nr. 170. ; — pag. 102. Nr. 186. 188.; — pag. 122- Nr. 238.; — pag. 123. Nr. 241.; — pag. 124. Nr. 244.; — pag. 148. Nr. 281. ; — 149. Nr. 285.; — pag. 150. Nr. 289.; pag. — pag. 213. Nr. 346.;— pag. 243. Nr. 380. pag. 258. Nr. 392.; — pag. 385. Nr. 459. ; — pag. 402. Nr. 487.; — pag. 671. Nr. 561. ; — pag. 672. Nr. 562.; — pag. 872. Nr. 584.; — pag. 873. Nr. 593.; — pag. 874. Nr. 596.; — pag. 876. Nr. 601.) Mióta Magyarhon a magy. kir. helytartótanács megalakulásával rendezett országos központi igazgatást nyert, — azóta a sáskák általi pusztítások is közelebbről ismeretesek: 1730-ikban, de különösen 1747—48-ban néhány határos magyar megyével Erdély vala a pusztitás színhelye, — ekkor Somogy megye „a sáskák tojásainak kiirtásánál kifejtett buzgalma14 által a legfelső királyi elismerést vívta ki magának; 1749-ben a csapás Pozsony megyét látogatta meg, mely később