Lenhossék József: Az emberi koponyaisme (Budapest, 1875)
Koponyaisme - Cranioscopia
EMBERI KOPONYAISME. 39 oly erős, hogy a falcsontoktól lépcsőszerüleg emelkedik fel; ugyan ezen pikkelyen látható a külső nyakszirti gumó — protuberantia occipitalis externa — mely némelykor igen erősen ki van fejlődve és lefelé álló hegygyei végződik*). A varrányok fogazatai nem mindig kapaszkodnak közvetlenül egymásba? hanem egymással közbenfekvő varránycsontocskák által — ossicula su túr arum — egyesitvék. A varránycsontocskák leggyakrabban azon helyeken találhatók, hol a gyermeknél az egyes csontok közti hézagok legnagyobbak voltak, azaz az u. n. kutacsoknak megfelelőleg. így nevezetesen azon kutacsnál, mely a gyermeknél a még előforduló homlok-,koszorú- és nyilvarrány között létezik és négyszögti kutacsnak — fonticulus quadrangularis — neveztetik. E varrány- csontocska néha jelentékeny nagyságot ér el és Paracelsus-féle nyavalyatörés elleni csontocskának — ossiculum antiepilepticum Paracelsi — hivatik, mivel Paracelsus e csontot porrá törve a nyavalyatörés ellen belsőleg mint csal- hatlan szert adagolta* 2). Azonban, a mint Gr r u b e r W. számos esetei bizonyítják2), nem épen a legnagyobb ritkaságokhoz tartozik. Egy kitűnő nagyságú Paracelsus-féle varránycsonttal biró koponya az itteni boncztani múzeumban is létezik, mely még sajátságosabb azért, hogy a varrányok mind össze- csontosodvák, tehát elsimultak, csupán a Paracelsus-féle csontocskának varrá- nya maradt meg**). A többi varrányoknál különösen a lambda és nyilvarrány közt jönnek elő ily közbeiktatott csontocskák. Néha a nyakszirtpikkely csúcsa is varrány csontot képez az által, hogy az a pikkely többi részétől ha- rántvarrány által elkülönittetik; az ekkép létrejött varrányközti csont gyermeknél a nyíl- és lambdavarrány közti háromszögű kutacsnak — fonticulus triangularis — felel meg. Ezen varrány közti csontot már Meckel J. F. irta le, és azt falközti csontnak — os interparietale — nevezte el, mivel hasonlit azon falközti csonthoz, mely bizonyos állatoknál, mint az őrlők, kérődzők és denevéreknél rendesen előfordul. E csont még os epactale, sőt Gr ő th e- féle csont név alatt is előfordul, a mennyiben G ő t h e W. összehasonlító boncztani tanulmányainál ezen csonttal tüzetesebben foglalkozott3 4). T s c h u d i J. D. szerint ily falközti csont Peru, China, Aymara bizonyos törzseinél állandóan előjön1). A koponya boltozat és alap közt határ gyanánt az anthropologusok által *) Csakis a tarkószálag — Ligamentum nuchae — tapadására szolgál. i) Hyrtl. Lehrbuch der Anat. e. m. 260. lap. — Paracelsusnak rendelkezésemre álló irataiban az idézett helyet sehol sem találtam. !) 6 r u b e r W. Leber den Stirnfontanellknochen bei dem Menschen und bei den Säugethieren. St. Petersburg. 1873. — 5 lap és köv. I. és II. tábla. — kitűnő összeállítás. **) 12. szám alatt. Igen régi koponya,1 oly egyéné lehetett, ki legalább is elérte már az 50-ik életévet. 3) Meckel J. F. Handbuch der menschlichen Anatomie. 4 köt. Halle und Berlin. 1815 —1820. — 3 köt. 106. lap. 4) Tschudi J. D. Über die Ureinwohner von Peru. Müllers Arch. 7. köt. 1844. — 88. lap. — G. Fischer. De osse epactali. Moskau. 1811. — »G öthe Knoche n.«
