Lenhossék József: Az emberi koponyaisme (Budapest, 1875)
Koponyaisme - Cranioscopia
40 LENHOSSÉK JÓZSEF azon vízszintes sík vétetett fel, mely az agykoponya hossztengelyének vagyis hosszanti átmérőjének (55. lap) két végpontján megy keresztül. A három alapi csont — Tribasilar-knochen — u. m. a nyakszirt-, ik- és homlokcsont, némi hasonlatosságuk miatt a csigolyákhoz — Reichert K. B. szerint— hármas koponya-csigolyáknak is neveztetnek1 *). Első koponya- csigolyának vétetik a homlokcsont, melyhez azonban — a mint később látni fogjuk (51. lap)-—, részben az ikcsont teste is hozzájárul. Másodiknak csakis maga azik- csont tekintetik. A harmadik koponya-csigolyát képezi a nyakszirtcsont, és ez leginkább hasonlít egy hátgerinczcsigolyához, a mennyiben annak öreglika a gerinczagyi csatornának kiegészítéséhez járul és az újszülött gyermeknél ugyanannyi, porcz- állománynyal összekötött részekből áll, mint egy valódi csigolya. Ezekhez Ecker A. még az ekecsontot is számítja, noha I her ing H. ~) helyesen jegyzi meg, hogy ez utóbbi csont már csak azon okból sem számítható a csigolyákhoz, mert nem volt porczosan előképezve, mint a koponyaalap többi csontjai. Úgy szintén Huxley T. azt mondja, hogy a koponya ép oly kevéssé módosított gerinczoszlop, mint a gerinczoszlop módosított koponya; továbbá Gegenbauer K. arra emlékeztet, hogy a koponyának épen legkorábbi kifejlődési szakai mutatják, miszerint a koponyaalap egyetlen egy folytonos porczállományból áll és csak később, midőn t. i. a porczanyag megcsontosodik, lép fel másodlagosan olyan tagoltság, mely a csigolyákéival hasonlítható össze3); mig a gerincz-csigolyáknál épen ellenkezőleg e tagoltság az elsődleges porczállományi állapotot illeti4). A halántékcsont, mely a hallszervet tartalmazza, valamint a rostacsont, mint a szaglási szervek tartója, Langer K. szerint érzéki csontok5), melyek közül előbbi a 3-ik és 2-ik, utóbbi pedig a 2-ikésl-ső koponyacsigolya közé van beékelve. ________ A koponyakerület, mely megfelel egyúttal a fej legnagyobb kerületének, szalagmér le segélyével méretik meg s a külső nyakszirti gumótól indulva ki, mindkét oldalt szorosan a fülek és felső szemgödri szélek fölött alkalmaz- tátik. Előjönnek azonban — noha ritkán — esetek, hol a külső nyakszirti gumó alig van kifejlődve s ki nem tapintható mint pl. a trochocephaloknál és ilyenkor a mérle alkalmazása némi nehézségekkel van összekötve. Gyakoriabbak azon esetek, hol a külső nyakszirti gumó igen hatalmasan dudorodik ki, akkor a mérle O Reichert K. B. Entwickelungs-Geschichte des Kopfes, e. m. és h. — R. V i r c h o w. Die Entwicklung des Schädelgrundes. Berlin. 1857. 47. lap. ") Ecker. Schädelrohrkrümmung, e. m. 302. lap. — Ihering. Wesen der Prognathie, e. m. 389. lap. 3) Huxley. Comparative Anatomy, e. m. 208. lap. 4) Gegenbauer K. Grundzüge der vergleichenden Anatomie. 2-te Auflage. Leipzig. 1870. — 630. lap sat. B) Langer K. Lehrbuch der Anat. des M. e. m, 74. és 81. lap.
