Lenhossék Mihály dr.: Az ember anatomiája 3. (Budapest, 1924)
Idegtan - Peripheriás idegrendszer - Agyidegek
159 Ganglion submandibular«1. Az állkapocsalatti dúcot, ganglion submandibulare sen sub- maxillare Meckelii,1 szintén az arcideghez csatoljuk, bár helyzete szerint a nerv. trigeminus egyik ágának, a nerv. lingualisnak függeléke. Ha a submandibularis mirigyet felszínesen kidolgozzuk s fészkéből, az állkapocsalatti háromszögből kissé kigördítjük, a felette futó nervus lingualis s a mirigy hátulsó felszíne közt 3—5 vagy még több finom idegág feszül ki. Ezeknek a fonatába van ágyazva a kis dúc, amely nagysága és idoma szerint igen változó ; legtöbbször orsóalakú. A musc. mylohyoideus hátulsó szélénél találjuk. A ganglion submandibulareban éppen olyan idegsejtek vannak, mint a ganglion ciliareban és sphenopalatinumban. A dúcot a nervus lingualissal összekötő ágak kétféle jelentőségűek. Egy hátulsó csoport a lingualisból megy a dúcba s ennek gyökereit foglalja magában. Arnold hármas-gyökér-schémája szerint ennek a dúcnak is van mozgató, érző és sympathicus- gyökere. A mozgató gyökér a nervus facialisból jön a chorda tympani s ennek a lingualissal való anastomosisa útján, az érző gyökér magából a nervus lingualisból, s az autonom-gyökér az art. maxillaris externát körülhálózó fonatból. Az elülső csoport a dúcból eredő postganglionaris rostoknak azt a részét tartalmazza, amely a sublingualis mirigyhez s a nyelv nyálkamirigyei- hez menő secretorius rostokból áll. A dúc s a submandibularis mirigy közt kifeszülő velőtlen rostokból álló finom idegszálak viszik az állkapocsalatti mirigyhez az elválasztó rostokat. A dúc főgyökere a motorius gyökér, melynek velőhüvelyü rostjai a nyúltvelőben a facialismag felett elhelyezett nucleus sali- vatorius superior sejtjeiből eredve az arcideg, a chorda tympani s a nervus lingualis pályájában jutnak el a dúcsejtekhez. A dúcból eredő rostok közt a secretorius hatásúak mellett értágítók is vannak. A chorda tympani izgatására a submandibularis és sublingualis mirigyből híg, bő váladék ürül, míg a nyaki sympathicus izgatása sűrű, zavaros, csekély mennyiségű nyálat eredményez. Ennek az a magyarázata, hogy a parasympathicus ideg izgatásakor a kitágult erekből savó keveredik a nyálsejtek váladékához s azt felhígítja, míg a sympathicus izgatására az erek szűkülnek s az így kiürült nyál csak a mirigysejtek váladékából áll. Meckel, J. F.. hallei anatómus, 1714—1777. A dúcot 1740-ben írta le.
