Lenhossék Mihály dr.: Az ember anatomiája 1. (Budapest, 1922)
Csontvázrendszer
58 van talán a görbület kifejlődésére annak is, hogy a fejlődő gyermek az iskolapadban rézsutosan ül íráskor. A görbületek fokában és alakjában nagyok az egyéni eltérések, s ugyanazon ember gerincoszlopa is más görbületű aszerint, hogy az egyén hanyagul vagy feszesebben tartja magát. A nő ágyéki és keresztcsonti görbülete erősebb, mint a férfié, de mint már említettük, a keresztcsonti görbülete inkább megtörésszerű. A test súlyvonala a fej súlypontjában, az agyvelő fossa inter- peduncularisában kezdődve közvetlenül az 1. nyakcsigolya (atlas) előtt halad el, metszi a 2.—6. nyakcsigolyát s lent a 2.—5. ágyékcsigolyát ; valamennyi hátcsigolya, továbbá az utolsó nyak- és az első ágyékcsigolya mögötte van. A medencében felezi a csípőizületeket összekötő vonalat s végül a sarokcsontok középrészei közt éri el a talajt. A gerincoszlop mozgásairól. A gerincoszlop mozgásait a csigolyaközti porcogok teszik lehetővé. Ezek a hajlítások alkalmával az egyik oldalukon ösz- szepréselődnek, a másikon rugalmasságuknál fogva kitágulnak. Hogy a mozgások foka a gerincoszlop egyes szakaszaiban nem egyforma, az is főkép a porcogok különböző aránylagos magasságával függ össze. Az íznyúlványok a mozgásoknál inkább mint gátló, a mozgást bizonyos irányokban korlátozó tényezők szerepelnek, bár izületi porcogójuk összenyomhatósága ezt a szerepüket is csökkenti. Két-két csigolya egymással szemben a gerincoszlop minden részén csak kisfokú elhajlítást enged meg, de a gerincoszlop egész magasságában összegeződnek az apró kitérések, s az eredmény mégis elég szabad mozgékonyság. Igen nagy szerepe van itt a gyakorlatnak, mely a mozgások határait szélsőségesen kitolhatja (kigyóemberek), s hatása van a kornak is. Aggkorban a csigolyaközti porcogok elvesztik rugalmasságukat, zsugorodnak s az izomzát is gyengül ; ezért merevebb az öreg ember dereka és háta. A gerincoszlop mozgásainak négy főirányát különböztetjük meg, az egyenes testtartásból indulva ki. v 1. Az előrehajlításnál (flexio ventralis, ventroflexio) a csípő- izület flexiós mozgásának hozzájárulásával a törzsök annyira előrehajlítható, hogy a kinyújtott karok a talájt érintik. E mozgásban valamennyi szabad csigolya részt vesz, de nem egyforma mértékben. A gerincoszlop a meghajlás végén egységes ívszerű
