Korányi Sándor (szerk.): A belgyógyászat tankönyve 2. (Budapest, 1908)
Stern R.: A húgyszervek betegségei
A hügyszervek betegségei. 7 vizenyőjével ellentétben a renalis hydrops gyakran nem a test legmélyebb részein, hanem az arcon kezdődik (apöffedt kinézés)», különösen a szemek körül. Emellett feltűnő halaványság áll fenn, mely szintén ellentétben áll sok szívbeteg cyanotikus kinézésével. Sok vesegyuladás későbbi stádiumaiban a szív másodlagosan megbetegszik (1. később). Ilyenkor pangásos hydrops fejlődhetik vagy társul a renalis hydropshoz. Az említett vesebetegségek további folyamatában a vizenyő néha igen nagyfokúvá válik, különösen a törzs bői'én, a külső nemi szerveken és az alsó végtagokon. A bőrön kívül gyakran vesznek részt ebben a testüregek (mellhártya, szívburok, hashártya), néha a nyálkahártyák (szájpad, ligamenta aryepiglottica) és a belső szervek (tüdők, agy). A renalis hydrops gyakran a vizeletmennyiség megkevesbedésével és a vizelet bő fehérjetartalmával kapcsolatos. Minthogy rendes körülmények között főként a glomerulusok végzik a vízkiválasztást és másrészt beteg vesék esetén is a fehérjekiválasztás nagyrészt a glomeru- lusokban történik, közelfekvő gondolat, hogy az említett tünetcsoport (albuminuria, csökkent vizeletmennyiség, hydrops) kifejlődését első sorban a glomerulusok megbetegedésével hozzuk összeköttetésbe. Ezért egészen a legújabb időkig is igen sok követője volt ama felfogásnak. hogy az oedemákat a vesemegbetegedés folytán támadó vízretentio és ebből származó ahydraemikus vérösszetéteh okozná. Ez talán áll is az esetek egy részére. Azonban nehéz eldönteni, hogy mennyiben oka vagy következménye a vizenyők létrejöttének a csökkent vízkiválasztás; hisz az is lehetséges volna, hogy a vérplasmából a szövetekbe más okok folytán történő folyadék áthaladás idézi elő a vesebeli vízelválasztás csökkenését. A vizenyők létrehozatalában további kóroktani tényezőül tekintik, hogy a vízen kívül más húgyalkatrészek is visszatartatnak. Ezek ép úgy lehetnek a test oly alkatrészei, melyek rendes körülmények között a vizeletbe átmennek, mint rendellenes anyagcseretermékek, melyek a hiányos veseműködés következtében jönnek létre. Az előbbi tekintetben az újabb időben történt vizsgálatok azt mutatták, hogy a vesegyuladás számos eseteiben a konyhasó-ki\k\asztks időnkint lényegesen csökkent. A konyhasóvisszatartás pedig, minthogy a szervezet szövetnedveinek sótartalmát egy és ugyanazon fokon iparkodik tartani, legtöbbször vízretentióval jár. (Azonban, habár ritkábban, egyidejű vízretentio nélkül is előfordul konyhasóvisszatartás.) A nephritis némely eseteiben bő konyhasófelvétel létrehozza, illetve fokozza az oedemákat, konyhasóban szegény táplálék pedig megszünteti. A normális vagy kóros anyagoknak hiányos veseműködés folytán való visszatartása azonban még más úton is hozhat létre vizenyőt. Klinikai és kísérleti tapasztalatok — melyekkel itt nem foglalkozhatunk behatóbban — szólnak amellett, hogy az oedemák létrejöttére vonatkozólag lényeges feltételül kell tekintenünk a hajszálérfalak elváltozásait. Lehetséges volna, hogy a hiányos veseműködés folytán létrejövő rendellenes vérösszetétel okozza az endothelsejtek ezen (feltételezett) elváltozásait. Azonban annak a lehetősége is fennáll, hogy az érfalak
