Korányi Sándor (szerk.): A belgyógyászat tankönyve 2. (Budapest, 1908)
Stern R.: A húgyszervek betegségei
2 Stern, glomerulusok tokjában történik, amit alkalmas módon fixált vesék górcsövi vizsgálatával ki lehet mutatni. Más ritkán előforduló fehérjék (nucleoalbumin, albumosok, peptonok) a vesebetegségek kórisméjére nézve eddigelé semmiféle gyakorlati jelentőséggel nem bírnak. A fehérje kimutatása a vizeletben. A fehérje jelenlétét gyakran már a vizelet habzása elárulja. Hogy a fehérjét kimutassuk, kell, hogy a vizelet tiszta, legyen és azért esetleg meg kell szűrni. Az igen sok fehérjepróba közül a gyakorlat céljaira különösen alkalmasak a következők : 1. Főzési próba: A vizeletet kémcsőben forralásig hevítjük és néhány csepp tömény salétromsavat vagy hígított ecetsavat adunk hozzá. Ha a vizeiét kémhatása lúgos, a forralás előtt gyengén megsavanyítjuk. Ha a savban oldhatatlan csapadék támad a forralás alatt, vagy keletkezik a sav hozzáadása után, fehérje van jelen. Ha ellenben a forralás alatt létrejött zavarodás sav hozzáadására ismét eltűnik, az phosphorsavas vagy szénsavas mészből és magnesiá- ból állott. Nagyobb adag copaivabalzsam, terpentinolaj stb. alkalmazása után létrejövő gyantasav-kiválasztás ezen próbánál fehérjét utánozhat, gyakorlatilag azonban csak ritkán jön tekintetbe. A főzési próba a fehérjetartalomnak, természetesen csak hozzávetőleges, megbecsülésére is alkalmas. Igen nagy fehérjetartalom esetén (2%-on felül) a vizelet a főzésnél tömött alvadókká merevedik meg. Alacsonyabb fehérje-tartalom esetén a bizonyos idő (kb. 1—2 óra) alatt leülepedett coagulum magassága ad hozzávetőleges felvilágosítást. A fehérjetartalom approximativ jelzése céljából röviden Vio, l/s «térfogat fehérjét-ről is beszélünk. 2. Főzési próba konyhasó és ecetsav előzetes hozzáadásával. A vizelethez egynéhány csepp ecetsavat és Ve térfogat telített konyhasóoldatot adunk és az egészet felforraljuk. Ha már hidegen a forraláskor nem oldódó csapadék keletkezik vagy pedig a forraláskor létrejön, fehérje van jelen. A próba érzékenyebb, bár kissé körülményesebb mint az első. Gyantasavak kicsapódása épúgy megtéveszthet, mint az 1. próbánál. Ezen tévedést azonban mindkettőnél ellenőrizhetjük, ha a kihűlés után kétannyi alkoholt teszünk hozzá: a gyantasavak alkoholban oldódnak, a fehérje nem. 3. Próba ecetsavval és lerrocyankáliummal. A vizelethez (a kémcsőnek kb. Vä része) mintegy 5 csepp ecetsavat és 2—3 csepp 10°io ferrocyan- kaliumoldatot adunk. Ha (igen csekély fehérjetartalom esetén csak percek múltán mutatkozó) zavarodás vagy pelyhes csapadék jön létre, fehérje van jelen. A próba igen érzékeny és a gyakorlat számára igen ajánlatos. Nucleoalbumin jelenléte esetén, továbbá bő húgysavtartalmú vizeletben már az ecetsav maga is zavarodást okoz. 4 Rétetjzési próba. Tömény salétromsavra óvatosan körülbelül ugyanannyi vizeletet rétegzünk, melyet pipettából bocsátunk lassan a ferdén tartott kémcsőbe. Ha a két folyadék határán azonnal vagy az első percekben élesen határolt fehér korong képződik, (melyet rendesen helytelenül «gyűrű»-nek szokás nevezni), fehérje van jelen. Igen tömény vizeletből húgvsav (elmosódott zavarodás valamivel a két folyadék határa felett áll) vagy légenysavas húgyanyag (nagy kristályok, csak hosszabb állás után) válhat ki. Gyantasavak ezen próbánál is csapadékot adnak; a tévedés kikerülését 1. fenn. A fehérje quantitativ meghatározására a gyakorlatban elterjedten az Esbach- féle albuminimeter van alkalmazásban (a pikrinsav-citromsav keverék hozzáadása által keletkező csapadék lemérése); ennek eredményei azonban nem pontosak és tudományos megfigyelésnél nem értékesíthetők. lienalis albuminuria előfordulása. Különösen érzékeny fehérjekémlések segélyével és nagyobb fehérje- mennyiségek földolgozásánál egészséges emberek vizeletében is kimutattak minimális fehérjemennyiségeket (részben nucleoalbumint). A fel
