Herzog Ferenc dr. (szerk.): A belorvostan tankönyve 1. (Budapest, 1929)
Fejes Lajos dr.: Fertőző bajok
so skarlát toxinja közvetlen hatásának tudunk be. Ez okozza a száj- garatűr, nevezetesen a garatmandolának a tünettanban felsorolt elváltozásait, a garatmandola tüszőinek erős duzzanatát. E gyulladás lehet hurutos, de a mélybe terjedő rostonyás gyulladás is gyakori, ez nem csak a felületre szorítkozik, de mélybe terjedő elhalással is járhat; ilyen súlyosabb esetben a nyirokszövetben elszaporodó sztreptokokkusz a nyaki mirigyek elgennyedését okozhatja, sőt általános szepszis forrása lehet. A szivén gömbsejtes beszürődéssel járó miokarditisz található, ehhez a peri- és endokardium gyulladása csatlakozhatik, gyakoribb a fali endokardium gyulladása, mint a billentyűké. A skarlátos vesegyulladás rendszerint az akut diffúz glomerulonephritis kórképét hozza létre. A súlyos skarlátos-szep- szises gócos vesegyulladásban viszont az intersticium gyulladása nagyobb fokú és sokszor tályogképződéssel is járhat. Az egész vese duzzadt, rajzolata elmosódott, a kéregállományban gyakran pontszerű vérzéses foltokkal. A bőrben a felhám és az irha felső rétegeiben, az erek és a faggyú- és verítékmirigyek körül savós-véres izzadmány támad, ebbe sok mononukleáris sejt vándorol, majd a felhám felső rétege elszarusodván, elhal és nagyobb pikkelyszerű lemezek alakjában leválik. Kór jelzés. Az anamnézis adatai jó útbaigazítóul szolgálhatnak. A skarlát-epidémia, a hasonló megbetegedés az iskolában vagy a beteg közvetlen környezetében skarlátra 'irányítja gyanúnkat. Jellemző a betegség lefolyása: a hirtelen kezdet főfájással, hányással, hidegrázással, nagy lázzal és az aránytalanul szapora szívműködéssel; fontos a garatűr megbetegedése, a nyálkahártya duzzadása, a skarlátos angina, főképpen a rendkivül sűrűn egymás mellett elhelyezett apró piros foltokból álló kiütés, amely az arcra nem terjed reá, a Rumpel-Leede-, még inkább a Schultz- Charlton-nróbsi: a kiütés elmúlásával a bőr lehámlása nagy lemezekben, a hőmérsék leszállása, esetleg a betegséget követő vesegyulladás. Nehezebb a kórjelzés megállapítása a szabálytalan esetekben, kivált ha a kiütés alig kifejezett, vagy nem jellemző. A kiütés leginkább szérumos exantémával cserélhető össze. A skarlát foltos alakja a kanyaróra lehet emlékeztető, de jellemző különbség az, hogy a skarlátos kiütés nem terjed rá az arcra; a száj körül a bőr mindig halvány marad. Ha a kiütés nem terjedt el az egész- testen, jellemző helyei a comb belső felülete, lágyékhajlat és a felkar belső felszíne. Jellemző a skarlátra még az élénk piros nyelv. Fontos a* Koplik-foltok és a kanyarós kezdeti hurutos tünetek liiányaAs. AAénTzs gálát is értékes felvilágosítást adhat: a skarlát leukocitózissal és eozinofiliával, a kanyaró leukopéniával jár. Tudnunk kell, hogy a nem lueszes skarlátos beteg vérsavója kivált a kiütés tartama alatt pozitív ered-
