Herzog Ferenc dr. (szerk.): A belorvostan tankönyve 1. (Budapest, 1929)
Az emésztőrendszer betegségei - Ángyán János dr.: A hasnyálmirigy betegségei
510 folyó, fajsúlya 1010, színtelen, alkáliás kémhatású; az elválasztó működés, amely a duodénumba jutó sósavas gyomortartalom ingerhatására indul meg, az étkezés után 4—5 órával a legélénkebb. A sósav a duodénum mirigyeinek prosecretin-iét secretin-né aktiválja és ez a véráram útján jut el a hasnyálmirigy sejtjeihez. Ez adja a magyarázatát annak, hogy a gyomor sósavelválasztásának hiányakor a hasnyálmirigy elválasztása is gyakran elégtelen. Az elválasztást szénhidrátok fokozzák, míg zsírral, hússal való táplálkozáskor, bár a váladék kevesbedik, hatásos anyagának koncentrációja fokozódik. Sósavra és pilokarpinra, alkoholra, éterre fokozódik, alkáliákra, adrenalinra és atropinra csökken az elválasztás. A hasnyálmirigy elválasztását, úgy mint a gyomornedv elválasztását is, megindíthatja az ízletes ételek látása vagy illata, kelletlen érzéseket keltő pszihés ingerek pedig a mirigy működését gátolják. Legfontosabb anyagai a fermen- tumok: 1. a trypsin, amelyet a mirigysejtek mint trypsinogen-1 választanak el, és amelyből fehórjeemésztő tripszin csak a bélben lesz; ezt az átalakítást a duodénum nyálkahártyájának enzimája, az enterokinase végezi, de képesek erre az epe, a vérsavó, a bélből bejutó baktériumok és a kalcium is. A tripszin a fehérjét aminosavig bontja el. 2. A steapsin vagy pancreas-lipase, amelyet szintén zimogén alakjában választ el, és amelyet az epe alakít hatásos fermentummá és amely a zsírt zsírsavra és glicerinre, a lecitint glicerinfosztarsavra, kolinra és zsírsavra bontja. 3. A diastase, a szénhidrátok fermentuma, mely a keményítőt és glikogént dextrinen át maltózig hasítja. A hasnyálmirigy elválasztásán kívül a pankreasznak még egyéb szerepe is van. Először a francia klinikusok (Bouchardat 1846, Lancereaux 1877) figyelték meg azt, hogy a diabéteszben gyakori a pankreasz megbetegedése. Mering és Minkowski állatkísérletei 1889-ben kétségtelenül bebizonyították azt, hogy a hasnyálmirigy kiirtása vagy elpusztítása cukorvizelést okoz. Kísérletes vizsgálataikból azt következtették, hogy valamely anyag hiányz:k a szervezetből, amit a hasnyálmirigy szolgáltat és amely a cukornak a szervezetben való elégetéséhez szükséges. 1893-ban Laguesse állítja először azt, hogy a cukoranyagcserét szabályozó anyagot a hasnyálmirigy Langerhans-szigeteinek sejtjei szolgáltatják a véráramba. A hipotetikus hormont de Meyer (1910) és Schafer (1916) közléseikben már „insulin“-nak nevezik; Banting és Best 1920-ban Macisod irányításával és Collip közreműködésével felfedezik az insulint. Az insulin nyerésére Schulze kísérletéből indultak ki, aki azt észlelte, hogy ha a pankreasz kivezető csövét lekötjük, elsorvadnak a hasnyálat készítő mirigytubulusok és helyükön kötőszövet képződik; de sokáig épségben maradnak a I.angerhans-szigetek és cukorvizelés csak akkor áll elő, ha ezeknek a szigeteknek sejtjei is elpusztulnak. A cukorbetegségben végzett kórboncolástani megfigyelés azonban ma még biztonsággal az összefüggést megállapítani nem tudja. Van példa arra, hogy a látszólag é*p pankreasz ellenére súlyos diabéteszben szenvedett a beteg, viszont arra is, hogy a Langerhans-szigetek kiterjedt pusztulása mellett cukorvizelés nem volt A pankreasz betegségeiben mégis gyakran észlelhetjük a cukorvizelés tünetét akkor, ha a mirigy állományában toxikus, gyulladásos vagy daganatos megbetegedés kiterjedten okozott károsodást. A hasnyálmlirigy betegségeiről tapintással, kopogtatással közelebbi felvilágosítást csak olyankor kaphatunk, amikor a mirigyben daganat vagy ciszta fejlődött. Ritka esetben, a nagyon lesoványodott betegen a megkeményedett és megvastagodott mirigy a has felső felében áttapintható. A mirigy daganatos megbetegedésének felderítésében néha a Röntgen-vizsgálás is értékes adatokat szolgáltathat. Nagy figyelemmel és pontossággal kell a kcrelőzményt és a tünetek fejlődésének sorrendjét tanulmányozni. A legfontosabb és a leggyakrabban
