Herzog Ferenc dr. (szerk.): A belorvostan tankönyve 1. (Budapest, 1929)
Az emésztőrendszer betegségei - Ángyán János dr.: A nyelőcső betegségei
366 vénás rendszere igen fejlett plexust alkot a submucosá-ban és a nyelőcső körül, amelyek egymással a nyelőcső izomzatán átfurakodó vénákkal állanak kapcsolatban. A vért a vv. thyreoideae, a vv. intercostales közvetítésével a v. azygos et hemiazygos veszik fel. A rekesz alatti részből a vér a v. gastrica sinistra közvetítésével a v. portáéba jut. A nyelőcső nyirokpályái a nyaki részből a nyak alsó részén található nyirokmirigyekbe, a mellkasi részből a légzőcső és a hörgők körülötti, valamint a hátsó mediasztinum nyirokmirigyeibe, a hasi részből a gyomor kis görbülete mentén elhelyezett nyirokmirigyekbe jutnak. A nyelőcső érző és mozgató idege a n. vagus. Két főtörzse a nyelőcső körül valósággal plexust alkot. Mozgató rostokat kap még a zsigeri idegrendszer útján a nyaki határfonatból is. Az idegrostok az izomzatban laposan elterülő fonatot alkotnak, amelyben különösen a kardia közelében számos dúcsejt van. A nyelőcső felső vége tónusosán zár, de megnyílik, mihelyt a falat a garat alsó részének nyálkahártyájára jutott. Kraus röntgenkinematografiás vizsgálatai alapján a nyelés aktusának ez a pillanata a buccopharyngealis időszak befejezése, mely 1'5 másodpercig tart és ezen idő alatt a m. mylohyoideus erőteljes összehúzódása préseli át a garat tartalmát a nyelőcsőbe, ahol azt az izomzat perisztalti- kás összehúzódása hajtja a nyelőcsövön végig — oesophagealis időszak. A kardiát körkörös izomzatának tónusa zárva tartja, de a tónus itt is csökken akkor, amikor a falat ingere a nyelőcső nyálkahártyáját a bronhus elágazódás magasságában izgatja. A lenyelt kontrasztpép fonalszerű csík alakjában jelzi ilyenkor a kardián való áthaladást, amely csak 4—7 másodperc múlva nyílik meg jobban (1. a nyelési zörejt). A záróizmok működését tehát a nyálkahártyáról kiinduló reflexek szabályozzák. Túlságosan erős ingerek behatására (forró vagy maró hatású anyagok, a nyálkahártyát sértő idegen test) vagy a nyálkahártya lobos és fekélyes megbetegedésekor reflexes úton, spazmusos összehúzódás keletkezhet, amely a falat vagy a nyelőcsőbe jutott egyéb anyagok továbbítását akadályozza. A nyelőcső izomzatának ez a spazmusos összehúzódása különös, fojtó, néha fájdalmasan összeszorító érzést kelt. Ilyen érzések és ilyen spazmus előfordul neuropatiás egyénen, anélkül, hogy a nyelőcső miaga beteg volna. A tünetet oesophagismus néven ismerjük. Sokszor hirtelen rohamszerűen valamtely erős felindulás után vagy étkezés közben tömeges falat nyelésekor, máskor minden kimutatható ok nélkül áll elő. A beteget félő érzés fogja el, a falatot lenyelni képtelen és kínosan erőlködik, míg kiöklendezi. A roham néha válogatós, csak bizonyos táplálékok evése közben jelentkezik. Ha gyakran ismétlődik vagy állandó a spazmus, a nyelőcső kitágul. A spazmus a szonda levezetésekor legyőzhető. A nyelőcső tónusának csökkenése vagy bénulása előfordul a központi idegrendszer betegségeiben (nyúltvelői bénulás), esetleg tífusz vagy diftéria után, mint perifériás bénulás következménye. A beteg szilárd dolgot nyelni nem tud, folyadék könnyen nyelhető, mert ehhez a nyelőcső perisztaltikái működése nem szükséges. A nyelőcső betegségeinek általános tünetei között a legfőbb a nyelés zavara (dysphagia); egyéb tünetek, mlint a táplálék visszafolyása (regurgitatio), a nyelőcsőből eredő hányás (vomitus oesophagealis) a jellemző hányadékkal, a kérődz'és (ruminatio, merycismus) mind olyanok, amelyek az egyes kóros állapotokban különböző fokban és különböző, néha nagyon jellemző módon jelentkeznek. A fájás gyakori tünet, legtöbbször a mellkasban a szegycsont mögött és a hátban a lapockák közötti tájon van. Az általános vizsgáló eljárások csak sajátos viszonyok között használhatók. így tapintással megvizsgálhatjuk a nyelőcső nyaki darabját. Nyelési mozgás közben, amely a csövet felhúzza, mintegy 6—7 cm. hosszú darabot
