Herzog Ferenc dr. (szerk.): A belorvostan tankönyve 1. (Budapest, 1929)
Engel Károly dr.: A mozgási szervek betegségei
271 a helyen rossztermészetű daganat is előfordul, így pl. szarkóma. Elkülönítő kórjelként az utóbbiban sokszor hipoglosszusz-bénulással féloldali nyelvsorvadás támad, legfontosabb elkülönítő jel az, hogy a nyaki gerincoszlop és a tarkó nyugalomba helyezve (mozdulatlanná téve és tehermentesítve), a gümőkóros beteg fájdalma azonnal megszűnik, a szarkómás ellenben tovább kínlódik. A gümőkóros ilyen helyzetben meggyógyulhat, a szarkómás ellenben többnyire hirtelen (a proc. dentiformis kificamodása miatt) meghal. A gerincoszlopon a gümőkóros csigolyaszú többnyire izületi felszínen adja meg legelső tünetét; a beteg törzsökének hajlékonysága korlátolt, a gerincoszlop a beteg helyen nem hajlik, minden hajlási kísérlet nagy fájdalmat okoz. Ez a fájdalom is megszűnik, miheilyt a gerincoszlopot rögzítő gépbe tesszük. Az ilyen csigolya nyomásra, kopogtatásra érzékeny. (A csigolyatestnek kifózisra vezető gümőkóros megbetegedése, mint nem izületbaj, nem tartozik ide.) A végtagokon a gümőkóros izületmegbetegedés a kéztő-, lábtő- és könyökizületek- ben a leggyakoribb. Rendszerint csak egy Ízület beteg, környéke erősen duzzadt, mozgatása igen fájdalmas, nyugalomban fájdalmatlan, a beteg lázas, többnyire kifejezett tüdőbaja is van. Ezen folyamatokon kívül Poncet és Leriche leírtak lassú lefolyású deformáló csúzos eseteket gümőkóros betegeken s úgy vélik, hogy ezek az izületi folyamatok gümőkóros toxinhatásból erednek. Teljesen bebizonyítva ezen állítás igazsága nincsen, hiszen mindenkinek lehet csúza és gümőkórsága együtt, mindkét baj nagyon gyakori betegség. Az ólomköszvény abban nyilvánul meg, hogy az öregujjon urátsó rakódik le, azonban klasszikái köszvényroham ritka. Az ízületek épségben maradásának egyik feltétele a használat; ezt más szövetekben is látjuk; a foghíjjas íny fölött levő fog kihull, a kancsal szem ambliópiás, a nem használt izomzat petyhüdt, erőtelen lesz, ugyanígy az Ízületek is. A féloldalt bénult beteg hemiplégiás ízületei passzív mozgatásra igen érzékennyé válnak. A használatba nem vevés mellett az e csoportba tartozó izületi bajok egy részében nagy szerepet játszik a megváltozott sztatikái megterhelés, más izületi felszínek érintkeznek egymással, mint amelyek eredetileg hivatva vannak erre. Valamennyi ízületünk közül a felkar-vállizület az, amelynek igém nagy mozgásterét az ember rendes életében csak igen kevéssé használja ki, legkevésbbé egyes nők. Az ilyeneken, ha egyébként is csúzos hajlandóságúnk és ha belső elválasztási zavarok is közrejátszanak (pajzsmirigy csökkent működése, klimax), nagyon könnyen támad az omarthritis, sokkal ritkább a hasonló folyamat a térdízületben. Igen idős férfiakon a csípőizületben (malum coxae senile) többnyire kétoldalt
