Janny Gyula (szerk.): Dr. Balassa János összegyüjtött kisebb művei - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 25. (Budapest, 1875)
1852 - 10. Az izületbántalmak gyógykezeléséhez
X. Az izületbántalmak gyógykezeléséhez. 93 A sebészek már régóta a szenvedő végtag nyugalmát s alkalmas elhelyezését tárták azon legjelentékenyebb helybeli tényezőkul, melyek által az ízbántalmakat mindannyiszor kisérő, csakhogy többé-kevésbbé kifejlődött, kezdeti vagy utólag támadt lobtünetek csillapíthatok. S ha a sebésznek sikerülhet az Ízület körüli vagy az Ízületben létező lobfolyamatot megszüntetnie s ekként a bajt legroszabb, legveszélyesebb jellegétől megfosztania, akkor a gyógykezelésnek nagyobb feladatát is a legtöbb esetben megoldá. A bántalmazott rész nyugalmát s alkalmas elhelyezését leg- többnyire csakis az ágy s szoba őrizése által lehet biztosítani, míg másrészt tudjuk, hogy lobos ízkórok (bármily egyszerűek legyenek is) részint a bántalmazott rész alkotása s tulajdonsága-, részint a legtöbb esetben kórvegyből (diathesis) eredő ok folytán, mindig soká tartanak. Már pedig lehetetlen, hogy hetek, hónapok, sőt évekre terjedő szobában való tartózkodás főleg kóros szervezetre jó hatással legyen s minthogy az ebből keletkező káros következmények csupán jó levegő s mozgás által szüntethetők meg, rendesen le kell mondanunk a helybeli bántalomra jótékonyan ható nyugalomról, mi által a baj igen természetesen kiújul, sőt fokozódik. Tehát nem marad egyéb hátra, mint két baj közül a kisebbet választanunk. Csak ritkán fordul elő, hogy a szervezet a folytonos nyugalom behatása által kárt nem szenved. Mily megszorítása ez a jó s czélszerűnek talált gyógy élj árasnak! Ehhez járul még, hogy a kóros ízület számára, ágyban fekvés s a leggondosabb elhelyezés daczára soha sem biztosíthatjuk a határozottan legjobb hatással járó föltétien nyugalmat. A nyomás eszméje, melyet Érieké feltalált s körded összenyomás alakjában lobfolyamatok s — termények csillapítása s szétoszlatása végett herelob s heveny vízsérvnél gyakorlatilag alkalmazott, egyike a sebészi gyógytan leg-