Janny Gyula (szerk.): Dr. Balassa János összegyüjtött kisebb művei - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 25. (Budapest, 1875)

1852 - 10. Az izületbántalmak gyógykezeléséhez

94 X. Az izületbántalmak gyógykezeléséhez. nagyobb vívmányainak. Nyugalom s összenyomás elvitáz- hatatlanul legjelentékenyebb lobellenes szerei az újabb sebészetnek, úgyannyira, hogy oly esetekben, melyekben e két gyógytényező együtt alkalmazható, a lobellenes s el­oszlató szereknek csaknem egész serege mint hasznavehet- len s felesleges, számba se jó'. Már évek óta foglalkozván ezen nézet megvalósításá­val, gyűjtöttem is tapasztalatokat, melyekkel nem annyira az említett tételnek úgy is általánosan elismert helyességét, mint inkább annak gyakorlati kivihetőségét kívánom bizo­nyítani. A bántalmazott iztilet feltétlen nyugalma s körded összenyomásának eszközlésére a csonttöréseknél használt szilárd kötést tartám legjobb s legalkalmasabbnak, csak­hogy az időpont meghatározása okozott némi nehézséget, melyben az heveny ízbántalmaknál alkalmazható, mert nem könnyű, hogy ne mondjam koczkáztatott vállalatnak lát- szék előttem a lobos Ízületet hozzáférhetlen kötésbe fog­lalni, daczára annak, hogy ily részek ingerkitartását (Reiz­verträglichkeit) a körded összenyomás czéljából alkalmazott száraz pólyákkal már régebben kipróbálván, eléggé ismer­tem. — A véletlen öt év előtt oly eset kezelésére adott alkalmat, hol izíiletlob is lévén jelen, dextrinkötést kellett alkalmaznom. Az eredmény meglepő volt s ezóta a feltétlen nyugalom s körded összenyomás czéljából mindennemű heveny izületbántalomnál bátran s a legjobb eredménynyel ezen egyszerű s könnyen kezelhető eljárást alkalmazom. De hadd beszéljenek a tények. M. Antal pesti, 7 éves, gyenge testalkatú, görvélyes fiú czombcsonttörés miatt a sebészi kórodára hozatott. A csont minden egyéb jelentékeny sérülés nélkül közepén volt törve, de e mellett még más korább kelt bántalomra is találtam. Nevezetesen az illető végtag térdizíilete nagy

Next

/
Oldalképek
Tartalom