Huxley Th. H.: Elemi Élettan (Budapest, 1873)

I. Előadás. Az emberi test alkotása és működéseinek átalános átnézete

20 I. ELŐADÁS. A vér által, mely azt felszörpölte, bevezetve a szervezet minden zugába, megragad minden szervi tömeget, melyek erre alkalmasak, s annak elemeit elfoglalva uj, egyszerűbb alakokká, milyenek a viz, szénsav és hugyauy, egyesül azokkal. Ezen elhasznált anyagok élenyiilése vagy más szavak­kal égése hőkifejlődést okoz, mely ép ügy mint a tűz a vérnek bőmérsékét körülbelül 38 C°-ra felemelni képes; és ezen forró, a vérkeringés folyama által a háztartásnak min­den részeibe szakadatlan megújulva beömlő folyadék mele­gíti a testet, mint a forró víz-készülék által a házat fütjük. 25. De ezen táplálkozási-, vérkeringési-, kiürítési- és égési folyamatok több kárt mint hasznot okoznának, ha azok egymáshoz megszabott arányban nem tartatnának. Hogy az élet­tani súlyegyen állapota megtartassék, nem csak a felvett táp­lálék mennyiségének kell az elhasznált anyagok mennyiségé­vel arányban lenni, hanem a tápláléknak megkivántató gyor­sasággal kell minden helybeli szükségletnek helyére vitetni. A vérkeringési rendszer, úgy szólva, az élelmezési tisztség az élettani hadseregben. Hogy azonban a test a közép bőmérsékét lehetőleg megtartsa, míg a légé állandólag változik, a forró víz-készülék szerkezete szorgosan szabályozandó. Más szavakkal, összekötő szervnek kell lenni, mely a már említett szerveket szabályozza, és ez, az ideg­rendszer, mely nemcsak a már leirt működéseket gyako­rolja, képessé tesz minket testünket mozgatni, és a környező világról tudomást szerezni, hanem az figyelmeztet minket a kívánságra táplálék után, képesít a tápdús anyagokat megkü­lönböztetni a táplálkozásra alkalmatlanoktól, és kifejteni az izomtevékenységet, mely szükséges a megfogásra, ölésre és főzésre; az vezeti a kezet a szájhoz, kormányozza az állkap- czának és az emésztő csatornának mozgásait. Általa van a szívnek munkája helyesen kimérve, és a szétágazó edény- csöveknek átmérője szabályozva, s így közvetve általa kor- mányoztatnak a kiürítési- és égési folyamatok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom