Hoitsy Pál: A nagy természet s a kicsiny ember (Budapest, 1883)
A zongorahúr
Tessék hölgyeim! a kik oly szívesen ülnek olykor nyitott zongorájuk előtt, vegyenek kezökbe egy hangzó testet, s figyeljék meg a zongora húrjait. Üssék meg példáúl a hangvillát, fúvjanak bele egy flótába, vagy pöndítsék meg a hegedű valamelyik húrját, hogy hangot adjon, s a mellett zongorájuk húrjaira figyeljenek. Valami különöst fognak tapasztalni. A húrok nagy tömege nyugodtan marad, mintha ez a körülötte keletkezett hang nem is érdekelné, de egyetlen egy húr — néha kettő-három — el kezd rezegni. Hangot is ád, mely lassú, alig hallható, de rezgése eléggé kivehető. Üssék meg azután a billentyűt, mely ennek a húrnak megfelel, s azt fogják találni, hogy a hang, melyet kaptak, megfelel annak, melyet előbb a hangvilla, a flóta vagy a hegedű hallatott. De csak akkor, ha ezek tiszta hangot adtak. A zonTTöTTThúr.
