Hoitsy Pál: A nagy természet s a kicsiny ember (Budapest, 1883)

A zongorahúr

91

Ha az kevert hang volt, akkor a zongorahúrok közűi több jön rezgésbe, s több billentyűt kell megütniük, hogy az eredeti hangot visszakaphassák.

A hideg, az élettelen zongorahúr föléled bizonyos körülmények között, s önmagától szólani kezd. Van egy hang, de csak egyetlen egy, melyre hallgat, mely neki megfelel. Ezt a hangot hallania kell csupán, s megszólal maga is. Benső természete szólásra készteti, és bár mozdulatlan, élettelen test, még is mozdúlni, élni kezd.

Az anyagvilág sympatkiájának revelác-ziója ez.

Az anyag sem közömbös környezete iránt. Szeret, gyűlöl, hévül; s mindenekfelett alkalmazkodik.

Két egymásmellé akasztott jól járó ingaóra egymáshoz igazodik. Hosszú ideig háboritatlanúl járva egymás mellett, ingáik egymáshoz alkalmazkodnak. Mikor az egyik a jobb oldal felé lendül, ugyanakkor erre felé lendűl a másik is, s ismét a bal oldal felé egyszerre, térnek ki, pedig elindításkor irányuk épen ellenkező lehetett.

A chemia számszerű adatokkal képes kimutatni, hogy valamely test mennyivel inkább ragaszkodik egyhez, mint máshoz. Az oxygén p. o. egyesül a kénnel is, de bárminő alakja legyen ennek az egyesülésnek, felbontja azt mindig, ha a ként vassal válthatja fel. A régi viszonyt, mely