Hoitsy Pál: A nagy természet s a kicsiny ember (Budapest, 1883)

Meteorológia, mint időjóslás

fi9 lad, elér bennünket s a viharos időjárásnak min­den velejáró tüneményeit félénk hozza. Könnyű tellát megcsinálni a következtetést, de ismerni kell a törvényt s ismerni a helyzetet. A törvény hamarább volt ismeretes, sem mint eltalálták volna a módot, a melyen a helyzet is­meretéhez juthatunk, még pedig ideje korán. Már régtől fogva ismeretes volt, hogy a viharok, az esőzések, nagyobb szelek s egyáltalában a fonto­sabb időváltozások Európa száraza felett nyugat­ról kelet felé menő irányt tartanak, a mennyiben itt irány egyáltalában felismerhető. Aristoteles említést tesz e körülményről, s utána a meteorológiával foglalkozók közül sokan. A viharok hasonló menetét tapasztalta Eszak- Amerikában Franklin s az ő kora óta mind töb­ben lettek figyelmessé e tüneményre s mind több adattal járultak megvilágításához. íme itt meg volt már egy törvény, melyet a természettől lesett el az ember: «a viharok kelet felé tartanak». Már ilyen egyszerű alakban kife­jezve is elegendő arra, hogy további következte­tések alapjává tétethessék, s hogy a meteorológia fölépítésében segítségünkre legyen. Mert hiszen, ha tudom, hogy a vihar keletnek tartó irányt fog venni, s ha észlelem, hogy bizonyos helyet már elért, nem vagyok-e képes megjelölni az útat is, a merre menni fog, nem vagyok-e képes előre is

Next

/
Oldalképek
Tartalom