Hoitsy Pál: A nagy természet s a kicsiny ember (Budapest, 1883)

Időjóslás mint babona

lője a viharoknak. Csakhogy itt a legyek nem adnak nagyobb útbaigazítást, mint az emberi test maga, s csak is a lég meglevő állapotára engednek vonni következtetést. Mert megeshetik, -— s bizony elég gyakran esik meg — hogy az ily állapotú levegőt elhajtja magával tőlünk a szél, a nélkül, hogy lecsaphatta volna előbb gazdag páratartalmát fölöttünk.

Meg vagyunk szokva a gólyákat úgy tekinteni, mint a melyeknek visszaérkezése a tavasz derűjét, az állandó szép időt hozza meg hozzánk. Azt hiszik, hogy a tavasznak azon szakában érkeznek meg, midőn már állandó széy> időre lehet számítani, vagy legalább a gólyák érkezte utáni napok verőfényesek. S ez a hit, különösen a mi a legutóbbit illeti, gyakrabban talál a természet részéről igazolást, mint nem. De meg van a maga természetes oka. A gólyák délről érkeznek hozzánk, s minthogy utazásukhoz minden vándormadarak példájára az ellenkező oldalról fúvó szelet kell felhasználnak, bevárják, míg éjszak felől tart a légáramlat. De nem jönnek, csak kedvező időben, tehát érkezésük akkorra esik, midőn éjszaki szél mellett derűs idők járnak. Ez pedig különösen tavasz elején mindig állandó szép napok előzménye szokott lenni.

Mint időjósok az állatok között talán legnagyobb elismerésben a pókok részesülnek. Azt