Hoitsy Pál: A nagy természet s a kicsiny ember (Budapest, 1883)

Előszó

IV

mára csak megpróbáltatás. A természet tanulmányozása helyezte vissza a testet ősi jogaiba, kimutatta az életörömöknek az őket megillető helyet. A sanyarúságok kora elmúlt, az önkinzá- sok és mások által való kinzatások ideje lejárt. A vallató kamarák ajtajai bezárultak, az autoda- fék máglyája alatt a tűz kialudt.

A szabadság kezéről is lehullottak a bilincsek. Nem a harczmezőkön, véres csaták után. Ott csak urat cserélnek a nemzetek. A rabszolgaság csak akkor szűnik meg, mikor szükség nincsen többé reá. Csak mikor a természet veszi magára a rabszolga munkáját s százezernyi néger helyett ezerekre menő gőzgép dolgozik: csak akkor lesznek a szolgák igazi szabadok.

Wattnak emeljetek szobrot szabadság rajongó hívei, ne a győztes csaták vezéreinek.

Az elnyomott rabszolga, s az elnyomott rab államok egyszerre s egyaránt a tudomány által kapják vissza a levegő, a fény, a mozoghatás szabadságát. A barbárok, kik leigázták egész Európát s megsemmisítették az antik világnak minden kultúráját: néhány löveg puskapor által föl lettek volna tartóztathatok pusztító vándor