Hoitsy Pál: A nagy természet s a kicsiny ember (Budapest, 1883)

Örök mozgás

13

kevesebbet. Pedig él, kagylói össze vannak csukva, s nem nyiltak széjjel, mint mikor lakójukat elhagyta egyszer az élet. Itt áll tehát előttem a teljes nyugalom képe, nem is egy fűszál, vagy élettelen kövecs, hanem élő lény alakjában, mely táplálkozik.

És ha egy hónap múlva, vagy egy esztendő múlva meglátogatjuk a kagylót újból, talán ugyanazon a helyen találjuk megint, gondos tekintetünk nem fedez föl semmi változást. De évek múltán fölfedez. Húsz esztendő múlva észre veszszük, hogy a kagyló már odább mászott öthat méternyivel, s ötven meg több esztendeig kinyúló élete alatt talán húsz méternyi vagy hosz- szabb útat hagyott hátra. Ez alatt folyton haladott. Alig észrevehető lassúsággal változtatta helyét, de feltartóztathatatlanúl ment előrefelé. A mellett kinyitotta olykor kicsinység teknője nyílását, s becsukta megint, midőn az megtelt vízzel, s a vízben megtalálta eledelét. Az étkezésnek ezen processusa pedig folytontartó, s az emésztés örökös mozgásnak okozója. A gyomor feldolgozza a bevett eledelt, s olyan sebességgel, amelyről fogalmunk is alig lehet, szétosztja a test minden részeiben. A körforgás minden pillanatban megújul, elhasználja a test egyes részeit, az elhasználtakat újakkal pótolja — ennek a folyami kagylónak életműködésében ép úgy,