Hoitsy Pál: A nagy természet s a kicsiny ember (Budapest, 1883)
Örök mozgás
It mint azéban az óriási kagylóéban, mely oda van tapadva a tengerfenék szikláihoz, s teknőjének összecsapásával elvágja olykor a hajóhorgony kötelét. A táplálkozásnak és anyagcserének nagy mozgásokkal egybekötött folyamata előre is vétót kiált, ha az állati életben akarjuk keresni a mozgás hiányát. Még ha oly erős akarattal bír is valaki, mint az e miatt emlegetett angol Knifer, hogy esztendőkön át mozdulatlanúl feküdjék egy helyen, még akkor is erősen lüktet ereiben a vér, a szív egy-egy rándulására a legtávolabbi testrészekbe löketik az élet nedűje, s maga a tüdő 24 óra lefolyása alatt nem kevesebb mint 12000 liter levegővel keveri a vért, s ugyanannyi levegőt kilök ismét a testből. Az élettől nem kell nyugalmat reménylenünk, annak működése csak akkor szűnik: ha beállott a végső nyugalom. Váljon akkor is megszűnik-e'/ Váljon a halál csakugyan az örök nyugalmat jelenti-e? A lény életműködéseit tekintve igen, de a részek nyugalmát nem jelenti. Az elégetett «földi maradványok» porát széthordja az ég minden tájai felé a szél, s az «idő vasfoga» utánok megy még a sírok éjjelébe is, hogy megőrölje évezredek alatt a legkeményebb csontokat. Századok se kellenek és a sírhalmat elmossa az eső, a természet lassú működései pedig, melyek a hegyek és lapályok felső