Hoitsy Pál: A nagy természet s a kicsiny ember (Budapest, 1883)
Helyünk a mindenségben
HELYÜNK A MINDENSEGBEN. Mik vagyunk, kik vagyunk ! Dicsőségünk a csillagokig ér, önteltségünk szárnycsapkodása a napot verdesi. A nap, a csillagok s az egész égboltozat csak a mi gyönyörködtetésünkre vannak alkotva, csak arra, bogy szemtanúi legyenek a mi nagyságunknak. Természet remeke, legtökéletesebb élő lény, az istenséghez emelkedő szellem : ember a neved. Nincs a nagyzásnak az a hóbortja, mit az ember maga felől el ne higyjen. Pedig semmi vagyunk. Por es chomuv wogmuc. A sajtféreg, melynek egész világát egy juhász alkotja meg valamely nyári reggelen, az útszéli poc"olya ázalagja, mely milliókra menő társaival nem tudja, hogy azokon a határokon túl is létezik valami, a melyekig az ő birodalmának széle ér, a napsugárban tánczoló porszemek között 1*
