Hirschler Ágoston dr.: A gyomor szervi betgségei (Budapest, 1896)
Pepticus gyomorfekély
Pepticus gyomorfekély 73 térbe. Ebből folyólag a bántalomnak lefolyása és tartama szerfölött nagy ingadozásokat mutathat. Nemritkán homályos, lappangva fejlődő tüneményekkel indulva meg, a gyomorfekély áttöréséből származó heveny hashártyalob a folyamatot hevenynyé, gyors lefolyásúvá teszi, mig az esetek túlnyomó részében a betegség menetét az idült lefolyás jellegzi, melynek részletei lényegesen módosulnak az alapbántalomhoz csatlakozó szövődmények szerint, minek megfelelőleg a betegség tartama nagy ingadozásokat mutathat; hónapokig, évekig, évtizedekig, — Brinton egy esetében 35 évig — elhuzódhatik. A szövődmények minőségétől függ egyszersmind a betegség kimenete is. mely elég gyakran a fekélynek rövidebb-hosszabb idő múlva bekövetkező gyógyulását engedi felismerni még a hónapokig, sőt az évekig elhúzódó esetekben is. Sajnos, hogy e gyógyulás nemritkán úgy a betegben, mint az orvosban hiú reményeket táplál, a mennyiben a kedvező közérzet és a látszólag helyreállott egészség révén elkövetett étrendi hibák folytán — de gyakran azok nélkül is — a betegségnek kiúju- lása következik be. A legvégzetesebb lefolyásúnk az átfuródással és tömeges vérhányással szövődött esetek, melyek rövid idő alatt halálos kimenetelre vezethetnek, ami idültebben lefolyó esetekben. a gyakran ismétlődő hányás, vérzések, gyomorzsábák és a felsorolt külömböző szövődmények által feltételezett táplálkozási zavarok folytán is bekövetkezhetik. Kórisme. A gyomorfekélynek kórisméje a mily biztos lehet, ha jellegző kórtüneményei együttesen vannak jelen, ép oly nehézségekbe ütközhetünk annak felállításában oly esetekben, melyekben a tünetek csak részben kifejezettek; elég gyakran csak a huzamosabb megfigyelés közben nyert észleletek engedik meg a biztos kórisme felállítását. Kórtüneményeinek sorában kórismézési szempontból a legkiválóbb jelentősége van a vérhányásnak, mely ha fiatalabb egyéneknél észlelhető — különösen chloroticus nőknél — az esetek túlnyomó részében gyomorfekélytől feltételezett. Habár annak megkiilömböztetése. hogy a vér hányás útján a gyomorból, vagy köhögés utján a tüdőkből ürittetett-e ki, vág}’ nem a felső légutak valamelyikéből (száj, orr, garat) származott-e, legtöbbször biztosan eszközölhető, mégis fordulhatnak elő esetek, melyekben annak eldöntése nem egykönnyen lehetséges. Erre nézve a következők tartandók szem előtt: a gyomorból származó
