Farkaslaki Hints Elek dr.: Az őskori és ókori orvostudomány (Budapest, 1939)
II. rész. Az ókori orvostudomány - A rómaiak orvostudománya
204 A METODISTÁK ORVOSTUDOMÁNYA. REALIZMUS. Claudius Menecrates. Plinius Secundus. vese megbetegedésekre gondol. Sérülés után a vérnek orrban vagy fülben való megjelenése, koponyasérülést jelent, de megemlíti, hogy a hányás, a nystagmus, a rángások, sőt delíriumok hozzátartozhatnak a koponyasérüléshez, mint az agysérülésnek következményei. Gerincsérülésnél a végtagok, a hólyag bénulását írta le. Az orr betegségei közül a polypusokkal foglalkozott behatóan. A mellüregbeli genyes folyamatoknál mellkas sipoly készítését ajánlja borda kímetszéssel. Bélsérüléseknél a teljes nyugalmat tartja legjobb eljárásnak, bár helyesnek tartja a bélseb elvarrását két tűvel oly módon, hogy belülről a nyálkahártya felől szúr be. A hasfal sérülésénél előírja, hogy a hashártyát is varrni kell, a sérveket műtét révén kell gyógyítani. Ismeri a sérv kizáródásokat is, de azokhoz nem mer hozzányúlni. Az aranyeres csomóknál azok lekötését és égetését tartja a követendő eljárásnak. Részletesen tárgyalja a hólyagcsapolást, úgy a férfinél, mint a nőnél. A kőmetszés és kőzúzás már régebben is használatosak voltak egyes családokban és szájról-szájra adódtak tovább. Cel- sus az első szerző, aki ezeket a műtéti eljárásokat igen nagy alapossággal írta le. Valószínű, hogy miként az egyiptomiaknál, úgy Rómában is a billharzia volt az oka a gyakori hólyagkőnek. A scrotum betegségeinél a hydrokelet áttetszősége, a varikokelet össze- nyomhatósága, a sérvet visszahelyezhetősége alapján különítette el és mindeniket megfelelő módon operálta. Csonkoló műtéteknél az am- putációt a demarkácóis vonalba végezte a lágyrészekben, melynek feltolása után magasan fűrészelte át a csontot, hogy a gyógyulás után a csontvégek ne álljanak ki- A csont carieseket éles kanállal takarították ki. Az orron, fülön, ajkakon (nyúlajak) különböző plasztikus eljárásokat ajánlott. Ficamoknál megkülönböztette a veleszületett és a szerzett ficamokat. A gyermekágyasra megjegyezte, hogy úgy kell őket kezelni, mint a sebesülteket. Celsus kortársa volt és a gyógyszertanon kívül főleg sebészeti kérdésekkel foglalkozott. Legértékesebb munkája az, amelyben a gyógyszerek elkészítését tárgyalta. Tőle származik az „Unguentum diachylon“. Művei közül öt kötetet a belgyógyászatnak és a gyógyszer- tannak együttvéve, hármat a sebészetnek szentelt. Bennük semmi egyéni felfogás nem található. Az ókor természettudósai között Plinius mindjárt Aristoteles után következik. 32 kötetes munkája, korának egész tudását, műveltségét magában foglalta. Műve megírásánál kétezer könyvet tanulmányozott át, melyben sok helyen hivatkozik a forrás164. ábra. Bronz katheterek, Herculanumból és Pompeiből. (Scheller— Frieboes után).
