Farkaslaki Hints Elek dr.: Az orvostudomány fejlődése az emberiség művelődésében 2. (Budapest, 1939)
I. rész. Az európai népek orvostudománya Kr. u. 400-1100-ig - A középkori orvosi tudomány - A kolostori orvostudomány a nyugateurópai népeknél Kr. u. 500-1100-ig
a francia tudós mellett.“ Ezzel szemben Adalbero verduni püspök, korának hires orvosa Salernoba ment, hogy súlyos betegségére gyógyulást találjon. A Bordeaux-ban született Marcellus a klastrombán termelt gyógynövények tulajdonságairól írt, de különben is kivált éles tapasztalati megfigyeléseivel, ami miatt az empirikus melléknevet kapta. Spanyolország területén már a IV—V. században találkozunk a keleti egyház szerzeteseivel, akiket követtek a nyugati egyház misszionáriusai, tehát hamar megindult ott a kolostori élet. Izidor Sevilla püspöke 600 körül 20 kötetből álló hatalmas encyklopédiát írt „Etymologia“ címen, amellyel nagy szolgálatot tett kora tudományának, mivel ezáltal az antik kor tudományát és tradícióit átmentette a spanyolországi tudósok részére. Sajnos nem sokáig volt lehetőség a spanyol kolostori élet fejlődésére, mivel 100 évvel később az arabok kezére jutott Spanyolország és közel 600 éven át arab uralom alatt maradt. Ez alatt az idő alatt a keresztény egyházak csaknem kipusztultak Spanyolország területéről. A kolostori élet háttérbe szorította a személyt az eszme érdekében. Épígy háttérbe szorult az orvos személye is a kolostori orvostudományban. A kolostorok névtelen hagyományokként őrizték a papírra vetett irodalmat. Az orvosi praxis szabályait, az utasításokat, műfogásokat, mint személytelen természetű tudást és művészetet ápolták. Sokszor még fordításoknál és másolásoknál se tüntették fel a szerzők nevét (ezzel szemben az araboknál még a görög szöveg fordítója is megnevezte magát). Ez a testületi szellem kétségkívül ártott az orvostudomány fejlődésének, mert az egész orvostudomány történetében azt látjuk, hogy egyes tudósok megfigyelése, kutatása vitte mindig előre a tudományt, a konzervatív testületi tudás, a tekintélyekhez való ragaszkodás viszont sablonizálást és megmerevedést jelentett. A kolostori orvostudomány az ezres év előtti időkben még elég primitív volt, de kárpótlásnak tekinthetjük azt, hogy a keresztény könyörületesség sokat foglalkozott a betegekkel; részükre mindenfelé menhelyeket és kórházakat alapított. Azt mondhatni, minden nagyobb kolostor és rendház mellett létesültek kórházak Olaszországban, Franciaországban, úgyszólván egész Európában és minálunk is. Minden püspöki székhelyen, ahol papnevelés folyt a valláson kívül, egyúttal orvostudományt is tanítottak. Teológiai okokból azonban nem foglalkoztak boncolással, az életműködések kutatásával, a szülészettel, nőgyógyászattal és így kezükben az orvostudomány spekulatív tudományossággá vált. Gyógykezelésük a diéták rendelésében, növényi gyógyszerek, italok nyújtásában, massage-ban, gyógyfürdőkben állott. E célból a kolostorok kertjében gyógynövényeket termesztettek. A kolostori orvostudomány — primitívsége mellett is — új mozzanatot hozott az orvostudományba, az ápolás meghonosításával. Krisztusnak abból a tanításából, hogy „szeresd felebarátodat, A spanyol kolostori orvos- tudomány. Kolostori élet. Kórházak alapítása. Kezelés. A SPANYOL KOLOSTORI ORVOSTUDOMÁNY.
