Győry Tibor, nádudvari: Az orvostudományi kar története 1770-1935 (Budapest, 1936)
V. rész. A II. Ratio Educationistól (1806) 1814 márciusáig
370 V. A II. RATIÓTÓL (1806) 1848 MÁRCIUSÁIG. állt be a sorba, származásánál fogva különbnek érezte magát. Gyűlölte az úri osztályt, amiben csak Reisinger János vetélkedett vele, gyűlölte a vagyonos osztályt291 s kíméletlenül ásta alá a tekintélyek tiszteletét, megdöbbentő hangon támadva legjobbjainkat: Balassát, Stáhlyt, Säuert, Zlamált stb.292 Az ilyféle lelki beállítottság szinte önmagából termelte ki azt az elkeseredett hangulatot, melyet a megérdemelt jutalmazások legkisebb késedelme is ki tud váltani. Tény, hogy a sebészek részére rendelt elméleti orvostan tanszékének betöltése több mint egy esztendei halogatást szenvedett, Bugát azonban be nem várva a közeli döntést, sértődötten Selmec- és Béla- bányára ment orvosnak, majd pedig el akarta hagyni hazáját s Oroszországba áttelepedni, mely mintegy másfél évtized óta állandóan csábította ki a magyar orvosokat, úgy hogy a király eleinte minden odaszóló útlevél kiadásának megtagadását rendelte el, majd pedig ezen rendelkezést azzal hatálytalanította, hogy esetenkint magának tartja fenn a döntést.293 Bugát útlevél-kérelmét szintén megtagadta a felség, de viszont nemsokára kinevezte őt az elméleti orvostan tanárának. Bugát erről a tanszékről érthetetlen módon mint „csak félértékű, jelenben éppen haldokló tanszékiről beszél.294 Hiszen ez a kathedra igen sokoldalú, ambitiókat kielégítő ismereteket igényelt a tanár részéről, aki az élettan, az általános kór- és gyógy tan s a gyógyszertannal volt hivatva megismertetni a sebészeket. „Haldoklónak'" sem volt a tanszék nevezhető, hiszen magát Bugátot még 1848-ban is ott találjuk benne. A „félértékű“ kifejezés legfeljebb azzal magyarázható, hogy ennek a tanszéknek a tanára nem volt feljogosítva szigorlatoztatni és szigorlati díjakban részesedni. 291 Követelte, hogy „a dologtalanok, hova én a munkátlan öröklőket, ámítókat, csalókat és ... tétkoldusokat és szájhősöket is számítom, halálra éheztessenek“. — „A statusnak nincs nagyobb fenéje a nagyon meggazdagodott polgároknál. . . Részemről, ha a bajon máskép nem lehetne segíteni, még a török antigazdagodási zsinórselymet is elvállalnám.“ — Egyelőre Bugát azzal a reménynyel nyugtatta meg magát, hogy „elkövetkezendenek az aranykalászú évek, midőn nem lesznek a pór véres verejtékén felhízott gazdagok“. Orv. Tár. 1848. II. 117. 292 Orv. Tár 1848. I. 327, II. 117. 293 Codex III/2. 293, 299. 294 Orv. Tár 1848. I. 234.
