Győry Tibor, nádudvari: Az orvostudományi kar története 1770-1935 (Budapest, 1936)

V. rész. A II. Ratio Educationistól (1806) 1814 márciusáig

A TEFMÉSZETRAJZI MÜZEUM BŐVÜLÉSE. 277 aki 1810-ben nőül veszi Ferenc leányát, Mária Lujzát s 1811 márciusában megszületett a „római király“, mint békél­tető kapocs a két uralkodó közt. A helytartótanács 1809 szept. 27-iki hozzájárulásával az egyetem természetrajzi múzeuma értékes gyüjteménynyel bő­vült. Böhm Mór elhúnyt pénzügyi tisztviselő után egy rovar- gyűjtemény maradt, melyet az örökösök műszerekkel és könyvekkel együtt 1500 forintért kínáltak az egyetemnek megvételre, mely azt Schuster Jánossal, a természetrajz taná­rával s a természetrajzi múzeum igazgatójával, valamint az adjunctusával, Fabriczki Lajossal nézette és becsültette meg, akik a vételárat megfelelőnek találták, amit a jelentésükhöz mellékelt gazdag gyűjtemény-katalógus ma is igazolni látszik.68 A nevezett múzeum ugyanezen évben összeállított teljes lel­tára,69 nemkülönben a hortus botanicusé70 a ma élő utódok figyelmére is teljes mértékben érdemes emlékei a kornak, amelyben összeállíttattak. Ugyané szempontból bír érdekkel a klinikai kórház két évvel később összeállított inventariuma is,71 de míg amazok a bőségükkel lepnek meg, ez utóbbi éppen csak a legszükségesebb tárgyakra szorítkozó szerénységével kelt lehangoló benyomást. Az 1809. évről összeállított pontos adatok állanak ren­delkezésünkre arra vonatkozólag, hogy az egyetem rendes dologi kiadásaira fordított 25 ezer forintból mennyi esett az orvoskari intézetek működésére, miért is ezen adatokat álta­lános tájékoztatás kedvéért közöljük. Belgyógyászati és sebé­szeti klinikák: 9340, szembetegek kórháza 1248, chemiai laboratórium 1090, füvészkert 1422 frt. A személyi kiadások, vagyis a tanárok, hivatalnokok és alkalmazottak fizetése 69.484 frt-ot tett ki. Az összkiadás tehát 94.488 frt-ra rúgott.72 A két Eckstein testvér, János és Ferenc professorok, elérkezettnek látták az időt, hogy a nemességgel való felruhá­68 OL. Litt.-pol. 1809. Fons 8, pos. 180-1, 301-2. 69 OL. Litt.-pol. 1809. Fons 8, pos. 355. / << 70 OL. Litt.-pol. 1809. Fons 12, pos. 2. /\sf 71 OL. Litt.-pol. 1811. Fons 8, pos. 1. I ^ 72 M. v. Schwartner: Statistik des Königreiches u|gäfn. kiáda§ 1811.370.

Next

/
Oldalképek
Tartalom